Világgazdaság Online

Oszkó Péter pénzügyminiszter:
Szakmai meghasonulás

Új és váratlan jelensége a populista fordulatokkal korábban is szép számmal élő belpolitikai vitáknak, hogy eddig mérvadónak tekintett és sokszor visszafogottan nyilatkozó szakértők is ringbe léptek, és azért emelték fel szavuk, hogy az országnak jövőre ne legyen elfogadott költségvetése. Mindez már nem csak egy önkontrollját vesztett, a választók józan tájékozódását minden eszközzel akadályozni kívánó választási kampány közeledtét jósolja, de aggodalomra adhat okot, hogy egyes politikai erők kormányzati szerephez jutva vajon milyen szakmai abszurditásokra lennének még képesek.

Elvitathatatlan érdeme a jelen kormányzati periódusnak, hogy politikailag népszerűtlen, korábban akár vállalhatatlannak tűnő kérdésekről lehet nyíltan, kínos kompromisszumok, illetve szakmai alakoskodás nélkül beszélni. Még ha ellenzéki támadások kereszttüzébe is került, felvállalhatóvá vált a nyugdíjrendszer radikális átalakítása, a járulékok és jövedelemadók csökkentése érdekében megtett áfaemelés és vagyonadóztatás, vagy a költségvetési intézmények és az önkormányzatok takarékosabb működésének kikényszerítése. Sőt, a rendszerváltás óta elkövetett gazdaság- és pénzügy-politikai hibák felemlegetése sem volt többé tabu.

A szakmai viták során ráadásul a kormányzati munkát támogató pártok is komoly érettségről tettek tanúbizonyságot. A válságkezelés során így megmutatkozott a parlamentben, hogy ki az, aki felelősséget vállal a szakmailag indokolt, ámde nehéz döntésekért, és ki az, aki még a nyilvánvaló döntési helyzetekből is kihátrál, a felelősséget elhárítja, és a válsághelyzetben is a politikai hasznot keresi. Az eddigi viták azonban legalább nem próbáltak a szakmaiság álcája mögé bújni. Aki a populista politika eszköztárával kívánt élni, az az ehhez illeszkedő beszédhelyzetekben, a szerepet felvállalva, még a szófordulataiból is felismerhető módon tette meg.

Mindenképp váratlan és új jelenség ehhez képest a válsághelyzetben egyébként ritka szakértői látszatmegosztottság mesterséges előidézése. Márpedig amikor neves közgazdászok egy ország alaposan megvitatott, hazai független testületek és nemzetközi fórumok által megvizsgált és részleteiben végigelemzett költségvetésének elfogadása ellen lépnek fel, arra joggal kaphatja fel mindenki a fejét.

A 29 közgazdász fizetett hirdetés formájában megjelentetett, röviden megfogalmazott kritikáiban persze nem található újdonság, azokat ráadásul már nemcsak a kormány, hanem nemzetközi szervezetek is cáfolták. A költségvetési tervszámok megalapozottságát a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió is visszaigazolta, a szerkezetátalakítás adósságcsökkentő és versenyképesség-javító hatásaira pedig számos neves elemző mellett legutóbb az OECD hívta fel a figyelmet.
Ennél valójában lényegesen fontosabb, miszerint a nyilvánosság előtt csapatba szerveződő jobboldali közgazdászok lényegében azért emelték fel a szavukat, hogy az országnak ne legyen 2010-re elfogadott költségvetése, azt ne támogassák a parlamenti képviselők. Azaz a kívánatos stabilizálódás helyett fokozódjon a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, ne legyen kellő ellenőrzés az állami kiadások felett, és lehetőleg nagyobb ütemben folytatódjon az ország eladósodása. Politikai hitvallástól függetlenül könnyű belátni, hogy ennél roszszabb nem történhetne Magyarországgal.

Jogos kérdés tehát, hogy az effajta pénzügyi összeroppanás érdekében kampányoló közgazdászok vajon ahhoz mit szólnának, ha a véleményükre egyébként sokat adó parlamenti képviselők az utolsó pillanatban meghallgatnák az érveiket, és rájuk hivatkozva tényleg elutasítanák a 2010-es költségvetést? Vajon büszkeséggel emlegetnék-e szakmai fórumokon, nemzetközi kapcsolataik előtt vagy egyetemi előadásaikon, hogy Magyarországnak végül aktív közreműködésük eredményeként nem lett 2010-re megfelelő módon elfogadott költségvetése? Vagy egyszerűen a költségvetés parlamenti végszavazása előtt már annyira valószínűnek tűnik annak elfogadása, hogy az effajta szakmai meghasonulással egyenértékű megnyilatkozást már valós kockázat nélkül lehetett megtenni, kiszolgálva egyidejűleg közismert politikai érdekeket? S ami a jövőre nézve talán még fontosabb kérdés, hogy ahol a választások közeledtével a kormányzati pozíciók megszerzéséért ilyen szakmai kompromisszum megköthető, ott milyen kompromisszumok születnek majd később, esetleg a tényleges kormányzati felelősség súlya alatt?