BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Raskó: a Lidl és az Aldi világrekord mértékben növelte részesedését

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Keveset ér a magyar élelmiszer a hazai piacon - mondta Raskó György agrárközgazdász.

Ágazatirányítás helyett ugyanakkor inkább kormányzati PR-tevékenység zajlik – vélekedik a szakember. Ezért nem jött létre a mai napig egy szabályozás, ami egyáltalán meghatározza, mi a magyar. Ijesztően növekszik az importélelmiszerek aránya, 30 százalék körül van mára. A tejtermékeknél már 40 százalék feletti az arány, és ugyanez a helyzet a sertéshúsnál is. A baromfitenyésztés relatíve versenyképes, a sertéshúsnál pedig a technológiai fejlesztések elmaradását tükrözik a számok.

A magyar fogyasztót elsősorban az ár érdekli, másodsorban a minősíég, harmadsorban a márka, és csak ezek után következik az eredet. Ez tette lehetővé, hogy a Lidl és az Aldi világrekord mértékben tudta növelni a részesedését, egy év alatt a nulláról 13 százalékra ugrottak. A márkanévben nagy tartalék lehet, hajlandó a fogyasztó néhány brandért többet fizetni, de néhány hungarikum esetében, például fűszerpaprika vagy tokaji bor esetében ez nem mutatható ki. A kormány által preferált kézműves élelmiszerek olyan drágák, hogy legfeljebb a fogyasztók 5-10 százaléka engedheti meg magának.

Az élelmiszeriparból folyamatosan áramlik ki a tőke a környező országokba, ez pedig egyre erőteljesebb nyomást fejt ki import oldalról is a hazai piacra. A fekete gazdaság mértéke, amely kormányzati támogatás mellett még nagyobb lett 2011-ben, nem teszi lehetővé a versenyképes működést. Jövőre pedig, az áfaemelés hatására, még rosszabb lehet a helyzet. Az iparszerű alapanyagtermeléssel szembeni ellenséges megnyilvánulások is elbizonytalanítja a befektetőket. A kamatfelár szeptember óta olyan mértékben nőtt meg, amit felelős vállalkozó már nem tud elfogadni. Ennek fényében a nulla növekedés is hihetetlenül optimista várakozás – vélekedett Raskó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.