BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rogán: A Fidesznek megvan az eszköze a bérellenőrzésre

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csak a maga szempontjából van igaza, ennyi erővel a kormánynak sem kéne elmennie az Országos Érdekegyeztető Tanács elé, hogy leegyeztessék a munkaadókkal, ami nem tartozik rájuk - mondta Rogán Antal ma délutáni sajtótájékoztatóján.

 A kormány nyomást gyakorolna a munkaadókra, hogy betartsák az OÉT-ülésen elfogadott bérmegállapodást - tette hozzá az újonnan létrehozott bér- és adómonitoring bizottság vezetője.

Az OÉT-en 4 és 6 százalék közti béremelési ajánlásban egyeztek meg a tárgyalófelek, a minimálbér pedig 6,1 százalékkal emelkedett. Orbán Viktor tegnapi parlamenti bejelentése után az új bizottság most azt vizsgálná, ezt mindenhol betartják-e. Az eszközök viszont kimondottan haloványak: első körben az állami szektort fogják ellenőrizni - kormányból ez nem lesz túl nehéz -, majd a versenyszféra felügyeletére megnyitnak egy telefonos zöld vonalat és egy honlapot, ahol be lehet jelenteni a visszaéléseket. Rogán úgy fogalmazott, jelen pillanatban erre van megfelelő infrastruktúrája a Fidesznek - hogy miért a párt dolga lenne ez a kormány vagy a bizottság helyett, arra nem tért ki.

Rogán Antal bejelentette, hogy kormányzati eszközöket igénybe véve megyei bontásban tájékoztatást fognak kérni a kamaráktól a béremelkedés kapcsán. A zöld számon és internetes felületen mindenki bejelentheti, hogy rá vonatkozóan milyen mértékű béremelés történt január 1-jét követően.

A Fidesz egy hét múlva szeretné az első, és egy hónap múlva a részletes jelentést letenni a kormány asztalára. A bizottság tagja Pálffy István, Balla Mihály, Koszorús László, Ágh Péter és Kara Ákos, valamint Rogán Antal.

A fideszes politikus beszámolt arról is, hogy a Bér és adómonitoring bizottságot létrehozása után banki és energia-ügyben is bizottság alakul majd.

A munkaadókat erkölcsi felelősség terheli, a bizottság azonban egyelőre csupán a nyilvánosság erejével gyakorolna nyomást. Hogy a későbbiekben mit tehetnek azokkal a cégekkel, amelyek nem emelik a béreket, arról Rogán egyelőre nem kívánt többet mondani, mint hogy a vizsgálat tényszerű eredményei alapján találják majd ki. Úgy gondolja, megvan a forrás a cégeknél a béremelésre néhány tavalyi adócsökkentésnek köszönhetően, a későbbiekben pedig a bank- és energiaszektorban is hasonló vizsgálat várható.

A képviselő szerint a béremelések forrásai rendelkezésre állnak, akár a magánszférában is, hiszen csökkent a társasági adó, a tőkejövedelmek utáni adózás. A kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoport nyomást fog gyakorolni a magánszférára is annak érdekében, hogy az ajánlásban foglalt bérfejlesztést végrehajtsák - szögezte le a politikus.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.