BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkoló megszorítások Portugáliában is

Szinte nem múlik el nap a nélkül, hogy valamely európai ország ne jelentene be megszorító intézkedéseket. A portugál kormány ugyan hivatalosan még nem közölte a tervezett konkrét lépéseket, de a helyi média már megszellőztette azokat. „Minden adó emelkedik” – foglalja össze a várható intézkedéseket a Diário de Notícias. Az AFP jelentése szerint a Jornal de Negócios gazdasági lap egyenesen fiskális sokként értékeli a bevezetendő intézkedéseket. Sajtóértesülések szerint minden lakos munkabérét 1,5 százalékkal csökkentik a deficit mérséklése érdekében. A jelentések szerint 5 százalékkal vágják vissza a miniszterek, önkormányzati vezetők és állami cégvezetők bérét. Egy százalékponttal, 21 százalékra emelik a forgalmi adót, és különadót vetnek ki a jövedelmekre, amely alól csak a legszegényebb rétegek mentesülnek.

Tavaly rekordnagyságú, 9,4 százalékos volt a portugál költségvetési hiány. José Sócrates kormánya az eredetileg tervezett 8,3 százalékról a múlt héten 7,4-re csökkentette az idei tervezett hiánycélt. Ezzel együtt javítottak a jövő évi célkitűzésen is: a korábbi 6,6 százalék helyett 5,1-es deficittel számolnak 2011-re – ez még mindig jóval magasabb az eurózóna tagállamai számára előirányzott 3 százaléknál. Az idén várhatóan a GDP 86 százalékát teszi ki Portugália államadóssága az EU-ban előírt 60 százalék helyett. Elemzők ugyanakkor nem vonták kétségbe az ország hitelképességét. VG

Szerbia tárgyal

A Nemzetközi Valuta-alap szakértői május 17-én kezdik meg a készenléti hitel felülvizsgálatát Belgrádban. A 2,9 milliárd eurós hitelt biztosító valutaalap munkatársai a Szerbia számára márciusra kitűzött makrogazdasági célok megvalósulását ellenőrzik.

A Szerb Nemzeti Bank szerint a nyugdíjrendszerre és a pénzügyi szabályozásra vonatkozó rendelkezések kerülnek középpontba. A tavaly május 15-én megítélt IMF-kölcsönből Szerbia eddig 1,3 milliárd eurót hívott le.

A Szerb Nemzeti Bank szerint a nyugdíjrendszerre és a pénzügyi szabályozásra vonatkozó rendelkezések kerülnek középpontba. A tavaly május 15-én megítélt IMF-kölcsönből Szerbia eddig 1,3 milliárd eurót hívott le.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.