BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabadságharc argentin módra

Argentína elnöke úgy döntött: politikai harcot vív a világ ellen. A háttérben nem annyira választási kampány, hanem az unortodox gazdaságpolitika bukása áll

Brit napilapokban elhelyezett hirdetésben követelte a brit kormánytól a Falkland-szigetek feletti fennhatóság átadását az argentin elnök. Cristina Fernández de Kirchner a David Cameron miniszterelnökön kívül Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak címzett levelében tárgyalásra szólított fel a „Malvinas-szigetekként” említett terület hovatartozásának eldöntésére. Felidézett egy 1960-as ENSZ-határozatot, amely kimondta, hogy véget kell vetni a gyarmatosítás minden formájának, illetve a Biztonsági Tanács öt évvel későbbi határozatát is, amely gyarmatnak nyilvánította a ma 2800 lakosú földterületet. Amint az várható volt, David Cameron éles hangon utasította el a felhívást, mondván „mindent meg fog tenni, hogy megvédje a szigetlakók érdekeit”.

Áprilisban lesz harminc éve annak, hogy a britek támadást indítottak a Falkland-szigeteket megszálló argentin erők ellen. A felhívás hivatalos apropója nem ez volt, hanem hogy – mint Fernández fogalmazott – Argentínát pontosan „180 éve fosztották meg erővel a Malvin-szigetektől”.

Valószínű azonban, hogy a hirtelen feltámadt harcos hazaszeretetre nem csak a közelgő évfordulók adnak magyarázatot. Fernández elnöki székét elvben biztonságban tudhatja még két évig, ám az idén őszre tervezett parlamenti választások nagyban befolyásolhatják, sikerül-e nagyratörő (elsősorban hatalma megszilárdításával kapcsolatos) politikai terveit valóra váltania. Ez legalábbis kétséges, hiszen az államfő helyzete igencsak meggyengült az elmúlt időszakban. Kiderült: a fogyasztás élénkítésére, megszorítások helyett a kiadások és a beruházások növelésére, illetve az adósságleírásra alapozott gazdaságpolitika megbukott.

Ennek jelei határozták meg az elmúlt hónapokat a dél-amerikai országban. A korrupciógyanús üzletek sorát bővítette, hogy a dollárkiáramlás megakadályozása érdekében egy éve importkorlátozásokat vezettek be. November végén pedig egyszerre öt fokozattal CC (jelentős kockázatú) szintre minősítette le a Fitch az ország hosszú távú devizaadósságát, miután az ország pert veszített az Elliott Associates fedezeti alappal szemben. Az alap nem fogadta el a 2001-es államcsőd után kezdeményezett adósságátütemezés és -leírás feltételeit, és 1,4 milliárd dolláros igényei nyomatékosításául egy argentin hadihajót is elfoglalt Ghánában. A kötvényhozamok ennek hatására 15 százalék közelébe ugrottak fel. A hajó azóta kiszabadult, ám továbbra is kétséges, tudja-e Buenos Aires finanszírozni adósságait.

Az is ártott a kormány nemzetközi hírnevének, hogy az elnök a médiatörvény módosításával próbálta elérni egy őt bíráló médiabirodalom feldarabolását. És az sem vetett túl jó fényt az országra, hogy nyilvánosan kapott össze a Nemzetközi Valutaalappal. December elején az IMF felszólította a kormányt, igyekezzen a valóságnak megfelelő adatokat átadni a GDP-ről, illetve a fogyasztói árindexről. Ezt Buenos Airesben az ország elleni támadásként értékelték, válaszul a valutaalap megfenyegette a kormányt. Válasz – vagy a vita folytatása – január végére várható.

Börtön korrupció miatt

Elégedetleneket nem csak a határokon kívül találni: november óta több tömegtüntetésen tiltakoztak a burjánzó korrupció ellen. A probléma súlyát jelzi, hogy december utolsó hetében négy év börtönre ítélték Felisa Miceli volt pénzügyminisztert. A mostani elnök elődje, Néstor Kirchner elnöksége idején hivatalban lévő politikus 2007-ben úgy bukott le, hogy irodája mosdójában 52 ezer dollárnyi pénzzel teli táskát találtak. Nem ez volt az egyetlen vád ellene: Micelit bűnösnek találták abban is, hogy eltüntette a nyomozati anyagát tartalmazó rendőrségi dossziét.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.