BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes bizonytalanság a csúcs előtt

Elképzelhető, hogy a vasárnapi EU-csúcs után az uniós állam- és kormányfők mai találkozóján sem születik döntés az eurózóna adósságválságának kezelésével kapcsolatban.

Erre lehet következtetni abból, hogy tegnap bejelentették: elmarad a tagországok pénzügyminisztereinek a ma esti csúcs elé időzített ülése. A bejelentésre esni kezdtek 11 hetes csúcsukról a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. Az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy hivatala mindenesetre közölte: az EU, illetve az eurózóna csúcstalálkozóját megtartják.

Az eredeti tervek szerint az ülésen az eurózóna-mentőalap (EFSF) megerősítésének konkrét módja lesz a legfőbb téma. A csúcson várhatóan két változatot vitatnak meg. Az egyik modell szerint az EFSF-et egyfajta biztosítóvá alakítanák át, amely egy meghatározott veszteség erejéig kompenzálná a bajban lévő eurózónatagok újonnan kibocsátott kötvényeinek a vásárlóit. A másik variáns szerint az EFSF keretében létrehoznának egy külön alapot is, amelyet az IMF, illetve a feltörekvő gazdaságok (például Kína) tölthetnének fel. Így a 780 milliárd eurós keret egymilliárd euró fölé emelkedne.

Elvileg az egész EU-csúcsot veszélybe sodorhatja a német parlament délutáni szavazása. A német alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében ugyanis Angela Merkel kancellár az EFSF kérdésében csak a Bundestag előzetes felhatalmazása alapján dönthet a csúcstalálkozón. Bár a kormánypártok soraiban számos képviselő ellenzi az EFSF hatáskörének további bővítését, a Bundestag várhatóan megadja a jóváhagyást.

Kompromisszum

Egyezség születhet arról, hogy a bankoknak a kezükön lévő görög állampapírok felét le kell írniuk. Arról is dönthetnek, hogy a bankok tőkemegfelelési mutatóját kilenc százalékra emelik, és a jelentős görög kitettséggel rendelkező európai bankoknál 108 milliárd eurós feltőkésítést hajtanak végre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.