Nem meglepő módon a képviselők többsége rábólintott a kormány által támogatott módosítókra, emellett azonban néhány jobbikos és LMP-s indítvány is labdába rúghatott. Ezek elsősorban kisebb tételeket, kulturális, oktatási célokat érintettek, míg a kormánypárti indítványok öszszesen közel négymilliárd forinttal növelték az ügyészség és a bíróságok rendelkezésére álló keretet, 14,7 milliárd forinttal az önkormányzatoknak járó támogatásokat, valamint közel 22 milliárd forintot különítettek el arra, hogy kompenzálni lehessen azokat a közszférában dolgozókat, akiket e nélkül negatívan érintenének a jövőre életbe lépő szja-módosítások (vagyis csökkenne a nettó fizetésük). Annak érdekében, hogy a kiadások növekedése ne rontsa a költségvetési egyenleget, több módosító javaslat bevételi előirányzatokat is megemelt: az áfában többek között 14,5 milliárd forintos a növekedés.
A módosító javaslatokról szóló szavazás előtt, tegnap reggel Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára úgy vélekedett: a 2011-es költségvetés a stabilitás és a növekedés büdzséje, hiszen alacsonyan tartja az államháztartás hiányát, rendezetté teszi a közpénzügyeket és megteremti a gazdasági növekedés alapjait. Cséfalvay Zoltán emlékeztetett: jövőre hatályba lép a családokat támogató, egykulcsos szja-szisztéma, több forrás jut a közbiztonság javítására és az egészségügyre, a kormány pedig további lefaragásokat eszközöl a közszférában. Mindezek mellett azonban – tette hozzá az államtitkár – reformok sorára van szükség a következő években annak érdekében, hogy a költségvetés hiányát tartósan alacsony szinten lehessen tartani.
Rábólintottak a honatyák arra a Lázár János- és Rogán Antal-féle módosításra is, amely jövő év végéig az offshore-vagyonok hazahozatalára ad lehetőséget. A külföldön szerzett jövedelmet 16 százalékos adó terheli akkor, ha a külföldi társaság az osztalékfizetés alapját képező bevételt 2010. október 31-ig elszámolta, vagy az e dátumig megjelent a külföldi társaság bankszámláján.
Másfélszerese a hiány az előirányzatnak
Az államháztartás 172 milliárd forintos deficitet halmozott fel november hónapban, így az első tizenegy havi hiány 1305 milliárd forintot tesz ki – derül ki az NGM tegnapi friss jelentéséből. Ez az éves előirányzatnak épp a másfélszerese. Ahhoz, hogy ennek ellenére valóra válhat a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél, elsősorban a „bankadó” 90 milliárd forintos második részlete, az egyes ágazatokra kivetett 161 milliárd forintnyi válságadó, valamint a szintén decemberben esedékes társaságiadó-feltöltés járul hozzá.
Emellett a kormány százmilliárd forintot meghaladó összeggel csökkenti a költségvetési kiadásokat is. VG
A 2011-es költségvetés fő számai kényelmesen teljesülni fognak. A magánnyugdíjpénztárakból óriási vagyontömegek várhatók, vagyis a szám, amelyet beírtak, csupán egy viszonylag pesszimista alsó lehetőség arra az esetre, ha a statisztikai elszámolás nem a terv szerint alakulna. A nyugdíjpénztári bevételek, a szektoradók és más egyszeri tételek 2011-re és nagy valószínűséggel még 2012-re is garantálják, hogy kényelmes életünk legyen költségvetési szempontból. Az érdekes kérdések csak 2013-ban jöhetnek, akkor derül majd ki, mennyire vállalható ez a költségvetési struktúra.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője
Ugyan az októberben benyújtott eredeti tervezethez képest hetvenmilliárd forintos eltérés van, a számok tarthatók. Persze annak, hogy most ilyen többletkiadásokat megengedhet magának a kormánytöbbség, az az egyik fő oka, hogy októberben bizonyos adóbevételi sorok alultervezettek voltak. Így a tervek teljesülése nem okozhat problémát, az a módszer viszont, hogy nagyobb bevételi számokat egyszerűen leírnak, nem nevezhető szokványosnak. A problémás továbbra sem a 2011-es költségvetés fő számainak tarthatósága, hanem az, mi lesz két-három év múlva.
A 2011-es költségvetés fő számai kényelmesen teljesülni fognak. A magánnyugdíjpénztárakból óriási vagyontömegek várhatók, vagyis a szám, amelyet beírtak, csupán egy viszonylag pesszimista alsó lehetőség arra az esetre, ha a statisztikai elszámolás nem a terv szerint alakulna. A nyugdíjpénztári bevételek, a szektoradók és más egyszeri tételek 2011-re és nagy valószínűséggel még 2012-re is garantálják, hogy kényelmes életünk legyen költségvetési szempontból. Az érdekes kérdések csak 2013-ban jöhetnek, akkor derül majd ki, mennyire vállalható ez a költségvetési struktúra.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője
Ugyan az októberben benyújtott eredeti tervezethez képest hetvenmilliárd forintos eltérés van, a számok tarthatók. Persze annak, hogy most ilyen többletkiadásokat megengedhet magának a kormánytöbbség, az az egyik fő oka, hogy októberben bizonyos adóbevételi sorok alultervezettek voltak. Így a tervek teljesülése nem okozhat problémát, az a módszer viszont, hogy nagyobb bevételi számokat egyszerűen leírnak, nem nevezhető szokványosnak. A problémás továbbra sem a 2011-es költségvetés fő számainak tarthatósága, hanem az, mi lesz két-három év múlva. Fontosabb megszavazott módosítások 14,5 milliárd forinttal több jut környezetvédelmi feladatokra
A katolikus egyház számára 5,4 milliárd forinttal több járadék jut
5,2 milliárd forint a MÁV jövő évi vasúti hídrekonstrukcióira
5 milliárd forint az önkormányzati fejezeti tartalék emelésére
3,4 milliárd forinttal emelkedik a turisztikai célelőirányzat
3,2 milliárd forinttal több jut a Magyar Labdarúgó-szövetség utánpótlás-nevelésére
500 millió forint jut a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójára
Megújulhat a debreceni stadion 1,25 milliárd forintból
3 milliárd forint a fővárosi Moszkva tér felújítására
A bírósági eljárások gyorsítására 3 milliárd forinttal több jut
Az ügyészség kerete 988,8 millió forinttal nő
Közel ötszázmillió forint a bírák keresetének javítására
300 millió forintos támogatás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak
21,9 milliárd forintnyi kompenzáció jár azoknak, akiket hátrányosan érintenek a jövő évi adóváltozások
Forrás: VG-gyűjtés-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.