BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több védelem a befektetéseknek

Módosítaná a jelenlegi szabályokat a magánbefektetők és a bankszámla-tulajdonosok védelmének fokozása érdekében az Európai Bizottság. Brüsszel ezenfelül nyilvános konzultációt indított arról, hogy hogyan lehetne növelni a biztosítási kötvények tulajdonosainak védelmét, ezen belül pedig annak lehetőségéről, hogy valamennyi tagállamban működjön biztosítási garanciarendszer. A javaslatokat most már a tagállami miniszterek tanácsa tárgyalja.

A Michel Barnier belső piacokért felelős biztos nevével fémjelzett csomag a megtakarítások védelmében több változtatást irányoz elő. E szerint a betétek fedezetének a mértéke hivatalosan is 100 ezer euróra emelkedne az év végéig, hét napban maximálnák a biztosított betéttulajdonos számára a pénzéhez való hozzájutást, és egyszerűsítenék a kárigények érvényesítésével kapcsolatos ügyintézést.

A befektetések védelmével kapcsolatos javaslatok hasonló pontokba gyűjthetők. A befektetőket megillető kártérítés minimális mértékét 20 ezerről 50 ezer euróra emelnék, a kártérítéshez való hozzájutást 9 hónapban maximálnák, illetve olyan esetekre is kiterjesztenék a befektetés védelmét, amikor a befektetési vállalkozás egy harmadik felet bíz meg az ügyfél vagyoni eszközeinek a kezelésével. Ez utóbbi esetben az jelent sokszor problémát, ha a harmadik fél megy csődbe anélkül, hogy visszajuttatná a befektetett eszközöket.

A bankbetétek biztosítására vonatkozó változások 2012-ben és 2013-ban, a befektetők védelmével kapcsolatosak pedig már 2012 végére hatályba léphetnek. A rendelkezések elfogadásuk esetén az EU tagállamai mellett Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is vonatkoznak majd. Rapid

Főbb elemek

(a megtakarítások és a betétesek védelmének növelése érdekében)

magasabb fedezet

gyorsabb kifizetések

egyszerűbb ügyintézés

hosszú távú és felelős finanszírozás

a tájékoztatás javítása

magasabb fedezet

gyorsabb kifizetések

egyszerűbb ügyintézés

hosszú távú és felelős finanszírozás

a tájékoztatás javítása-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.