BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új, uniós banki adó? - A harc megkezdődött az EU-ban

Az Európai Bizottság új adó kivetését javasolta a bankok tranzakcióira, ami a legfontosabb része az EU 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó, ezer milliárd eurós költségvetési tervezetnek.

A brit miniszterelnökség azonnal vitába szállt e javaslattal, mert szerinte az "teljesen irreális” alapokon áll. A hétéves uniós költségvetés tervezetét ismertetve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt követelte, hogy bevételek terén jusson nagyobb rész a "saját forrásoknak", a Brüsszelnek fizetendő adóknak, pótolva az EU-tagállamok hozzájárulásait. "Ambiciózus és egyidejűleg felelősségteljes költségvetést javaslunk" - hangoztatta Barroso.

A brit pénzügyminisztérium becslése szerint a Barroso-tervezet 100 milliárd euró többletpénzt biztosítana az EU-nak a jelenlegi hétéves büdzséhez képest. Ám a brit miniszterelnökség szóvivője kijelentette: "Nagy-Britannia és az EU más legnagyobb befizetői értésre adták, hogy a költségvetést be kell fagyasztani és mi ragaszkodni fogunk ehhez.

Az EU-nak ugyanazokat a kemény intézkedéseket kell meghoznia, mint a nemzeti kormányok teszik szerte Európában, hogy megbirkózzanak a deficittel" – fogalmazott. Barroso elvetette a bírálatokat, mert azok szerinte nem komolyak és szavahihetőek, bár elismerte, nem számit arra, hogy a nemzeti kormányok rohanni fognak, hogy mellé álljanak. Emellett félreérthetetlenül a brit miniszterelnökségre célozva hozzátette: "Egyesek nemet mondanak, még mielőtt tanulmányozták volna a javaslatot, amelyet csak néhány órával ezelőtt véglegesítettünk. Ez nem komoly és hiteles."

A brit The Guardian szerint a londoni kormány attól fél, hogy a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó – más néven Tobin-adó – aránytalanul büntetné a londoni Cityt, ahonnan a kereskedők és a bankok valószínűleg New Yorkba vagy a Távol-Keletre települnének át. "Munkahelyeket vesztenénk el és bevételektől esnénk el" – mondta egy illetékes. Ám mind Németország és Franciaország támogat egy ilyen lépést, amely a közvélemény jelentős támogatását is élvezi. Egy nemrégiben közölt Eurobarometer-felmérés szerint az EU-ban a megkérdezettek 61 százaléka támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adót, beleértve a britek kétharmadát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.