BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: Januárban Magyarországra érkezhet az IMF

Úgy tűnik, 2,7-2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt teljesít idén a kormány - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Joint Venture Szövetség rendezvényén úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól úgy lehet kikerülni, ha három egymást követő évben is 3 százalék alatt van az államháztartási hiány.

A kormány ezért nem tehet mást, mint, hogy jövőre is teljesíti a három százalék alatti hiánycélját - tette hozzá. A magyar kormány hiánycélja - az októberben bejelentett intézkedéssorozat értelmében - az idén és 2013-ban is a bruttó hazai termék 2,7 százaléka.

A magyar hatóságok, illetve az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap  között hivatalos tárgyalások jelenleg nincsenek, egyeztetések vannak, és ezeken az egyezetéseken a növekedés beindítása a legfontosabb kérdés - mondta Varga Mihály.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője úgy fogalmazott: az IMF szakértői elismerik a kormány hiánycsökkentés érdekében tett lépéseit, de szkeptikusak a növekedési kilátásokat illetően.

Varga Mihály tájékoztatása szerint az Országgyűlés a jövő héten dönt a költségvetés elfogadásáról, majd az EU és az IMF értékelni fogja a költségvetést. Ezt követően folytatódhatnak az egyeztetések, az IMF delegációja pedig januárban Magyarországra érkezhet, hiszen a 2008-as hitelprogram keretében országlátogatást tart.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.