Világháborús lépés? - Így fizet a minimálbérnél kevesebbet a kormány

A Széll Kálmán Tervben és a konvergencia programban szereplő vállalások egyik legmarkánsabb eleme volt, hogy szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai változtatásokkal kívánja a kormány növelni a foglalkoztatottak számát, és ösztönözni a munkaviszony létesítését. A múlt héten terjesztette be a kormány azt a törvényjavaslatot, amely szabályozza a közfoglalkoztatás rendszerét. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, hogy ezek a változtatások milyen irányba mutatnak, és milyen konfliktusokkal kell számolnia a kormánynak.

A kormányzati törvénycsomag meghatározó eleme, a közfoglalkoztatás új rendszerére vonatkozó szabályok megalkotása. A Policy Agenda korábbi elemzésében már bemutatta, hogy az Orbán-kormány miképpen módosított a korábbi Út a munkához programon és lényegében névváltoztatásokkal létrehozta a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programot. Láthatólag az új rendszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mivel már szeptembertől jelentősen módosítják ennek szabályait.

A módosítás legfőbb eleme, hogy a jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony, amely eltérhet a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói jogviszonytól. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ezáltal a kormány a minimálbérnél kisebb bért is megállapíthat a rászorulóknak. Azaz nem kell kötelezően kifizetni a mostani bruttó 78 ezer forintot a közmunkán dolgozónak egyhavi napi nyolc órás munkáért cserébe, hanem ennél jóval kevesebbet is fizethetnek. A törvényjavaslat szövegéből az olvasható ki, hogy ez a közfoglalkoztatás keretében dolgozónak a minimálisan kötelezően megadandó bére csak bruttó 46,8 ezer forint lesz. Ebből következően a kormány már 40 százalékkal képes csökkenteni a bérköltségeket, hiszen a minimálbéres foglalkoztatáshoz hasonlóan nem lesznek érdekeltek abban a foglalkoztatók, hogy több pénzt adjanak a közmunkásoknak.

Újabb potenciális konfliktusforrást is beépítettek a javaslatba, amellett hogy meghagyták az önkormányzatoknak azt a lehetőségét, hogy az úgynevezett aktív korúk ellátásnak feltételéül szabhatják a lakókörnyezet rendezettségének biztosítását. Emellett szabályozzák azt is, hogy nem kell a lakóhelyen biztosítani a közfoglalkoztatási lehetőséget, hanem akár több órás utazási idő esetén is el kell vállalni a munkát az érintettnek.

Ugyanakkor a jegyzőnek lehetősége van arra, hogy a családi körülményekre tekintettel mentesítse a konkrét munkavégzés alól azt, akinek más településen kellene dolgoznia, és a pihenőidejét is ott tudnák csak eltölteni. Korábbiakban is felhívtuk a figyelmet arra a veszélyre, hogy az ilyen mentesítési jogok csak élezhetik a feszültséget az ott élő önkormányzati dolgozók, köztük a jegyző és a szociálisan hátrányos helyzetűek között.

A többi területen nem hoz jelentősebb változást a beadott törvényjavaslat, azaz megőrzi az Út a munkához program, majd a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program elemeit. Ugyanakkor a munkáért járó minimális bér mértékének elszakítása a normál minimálbértől megváltoztatja a rendszer filozófiáját.

Sokan azt mondják, hogy a két világháború közötti magyar szociálpolitikai rendszer bizonyos elemei jelennek meg ebben az új koncepcióban. Hiszen a rászorulókat akkor is három csoportra osztották. A teljesen munkaképtelenek („érdemes” szegények) kaphattak csak mindenféle ellentételezés nélkül segítséget, igaz ez nem állami forrásból, hanem adományokból történt.

A második csoportba az úgynevezett ínségesek (klasszikus munkanélküliek)tartoztak, akik számára az állam csak úgy adott segélyt, ha azért cserébe munkát végeztek. Nagyon lényeges, hogy elvileg a munkáért kapott bér összege nem lehetett kevesebb, mint a hasonló piaci alapú órabérek, de kutatások szerint a gyakorlatban az ínséges ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapott, mint a normál munkás. A harmadik csoportba azok tartoztak, akik nem fogadták el a felajánlott munkát. Őket munkakerülőknek hívták, és elvileg büntették (akár dologházzal) ezt a magatartásukat.

Ha megnézzük az új rendszert, akkor lehet több hasonlóságot találni a két világháború közötti rendszerrel, de véleményünk szerint szimpla költségvetési megtakarítás volt a kormány célja. Ugyanakkor érdemes megnézni a hasonlóságokat és a különbségeket.

A mai rendszerben is megtalálható az a kategória, amelybe tartozók egészségi állapotuk, családi körülményeik (kiskorú gyermeket nevelnek) miatt nem tudnak a közfoglalkoztatásban részt venni. Számukra biztosítja az állam az úgynevezett rendszeres szociális segélyt, amelyért minimális együttműködésen kívül nem vár el semmit. Ebben a tekintetben nincsen változás a 2008 óta kialakult Út a munkához programhoz képest.

A két világháború közötti időszakhoz hasonlóan, de már 2008-tól kezdődően is létezett a második csoport, ők a munkanélküliek, akik csak munkáért cserébe kapnak segélyt az államtól. A mostani kormány ugyanakkor ebben a kategóriában változtatott a 2008 óta meglévő támogatási filozófián, melynek alapján a segélyhez kötött munkáért kevesebb pénz jár majd, mint ugyanazért munkavégzésért, amelyet nem a közfoglalkoztatás keretében végeznek.

A harmadik csoport a két világháború között a munkakerülőké volt. Ők olyan szempontból találhatóak meg a mai rendszerben is, hogy ha nem fogadják el a felajánlott közmunkát, vagy nem működnek együtt az érintett hatóságokkal, akkor nem kapnak segélyt. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ebben nincsen változás a 2008 óta fennálló rendszerhez képest, azaz az egyén szerepvállalását megkövetelték az előző kormányok is azért cserébe, hogy részesedjenek a közösség segítségéből. De természetesen olyan eleme nincsen sem a mai, sem a tervezett rendszernek, amely a segély megvonásán kívül mással büntetné azokat, akik nem dolgoznak.