Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció, ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték, 1974 júniusában 1,2 százalék volt a fogyasztói árindex.
A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek az idén augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
12 hónap alatt, 2012. augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 2,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a sajt (10,0%), az idényáras élelmiszerek (7,8%), a sertéshús (6,4%) és a liszt (5,8%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a tojás (12,0%) és a cukor (8,2%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 9,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (2,9%), ezen belül a víz- és csatornadíjak átlagosan 9 százalékkal csökkentek, mialatt a helyi tömegközlekedés 5,3 százalékkal került többe. Az egyéb cikkek átlag alatt drágultak (0,4%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkekért átlagosan 0,5, a tartós fogyasztási cikkekért 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia esetében is árcsökkenés (8,7%) volt megfigyelhető. Ez utóbbin belül a palackos gázért átlagosan 6,1, a vezetékes gázért, az elektromos energiáért és a távfűtésért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2012 augusztushoz képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.