BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cáfolja a Fideszt a PM

Jelentősek a fel nem használt tartalékok a költségvetésben, és május végén az államháztartás közel olyan jó helyzetben lesz, mint 2002-ben, az akkori kormányváltás idején – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

A Pénzügyminisztérium cáfolja a Fidesz híreszteléseit, miszerint a költségvetési hiány elérte az egész évre tervezett 80 százalékát mire a kormányváltás megtörténik, elfogy a mozgástér és a költségvetési tartalék, a hiány pedig elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot.

A költségvetés elfogadásakor a parlament összesen 205 milliárd forintos, a korábbi évekhez képest nagyobb tartalékállományról döntött.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ezeknek a tartalékoknak több mint 91 százaléka rendelkezésre áll. Érintetlen az 50 milliárd forintos kamatkockázati, a 98 milliárdos stabilitási tartalék, felhasználás csupán az 57 milliárd forintos általános tartalékból történt, de annak nagyságrendje sem több mint 17 milliárd forint.

A költségvetés folyamatok a prognózisnak megfelelően, attól kedvezőbben alakulnak. A pénzforgalmi hiány várhatóan május végén az egész évre várható 82 százaléka lesz. Vagyis annyi, mint 2002-ben, amikor az előirányzathoz képest a hiány 81 százalékot tett ki.

Jelentős különbség viszont, most erőteljes világgazdasági válság nehezíti a fegyelmezett, egyensúlytartó költségvetési gazdálkodást, amely már tavaly is jelentős mértékben, a GDP közel 4 százalékának megfelelő nagyságrendben szűkítette az adóbevételeket.

Egyébként a jelenlegi költségvetési folyamatok sajátosságából, szezonalitásából adódik, hogy az első negyedévben az időarányosnál lényegesen magasabb a hiány, amit az év második felében – különösen a IV. negyedévben – a lényegesen kedvezőbb egyenlegek egyensúlyoznak. A múlt esztendőben is az első negyedév végén az egyenleg elérte az éves hiány 61 százalékát. Ennek ellenére teljesültek a költségvetési, államháztartási célok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.