Csökkenő magyar fizetések

Tavaly a régióban egyedül Magyarországon csökkentek a bruttó bérek. Ez a dollárban kifejezett éves bruttó összegekre igaz az OECD adatai alapján. Ez azonban a nominális árfolyamon számítva és vásárlóerő-paritáson – azaz az árszínvonal változását kiszűrve – is érvényes. Még mindig nagy a lemaradásunk a példaképnek tekintett Ausztriától, még a legjobban kereső csehek sem érik el a nyugati szomszédunkban kapható átlagbér egyharmadát, pedig ők zárkóztak fel az elmúlt évtized során a legnagyobb mértékben.

A tágabb régióban Észtország és Szlovénia is megelőz bennünket a nettó keresetek terén – derül ki az Eurostat 2008-as, euróban közzétett számaiból, habár a balti országban is csökkenés lehetett az elmúlt évben, így minden bizonnyal változott a sorrend. A KSH a tavalyi évre nettó 124 ezer forintos havi átlagkeresetről számolt be, ami bruttóban közelíti a 200 ezer forintot. Az unió statisztikai hivatalának adataiból is hasonló pálya bontakozik ki, mint az OECD-éből, azaz Csehország tudott a leginkább közelíteni Ausztriához. A régióban vegyesen alakultak a bérek, az évtized elején a magyar dolgozók örvendhettek a leggyorsabban növekvő fizetési szinteknek, ám a lendület hamar kifulladt, és az utóbbi években már hajszállal az átlag alatti volt a nominális emelkedés.

Míg tíz éve Lengyelország állt a fizetési szintet tekintve Csehország előtt, az évtized közepére átvettük a második helyet. A háttérben a cseheknél is hasonló költségvetési gondok, majd kiigazítások sora áll, mint amilyen nálunk az elmúlt években zajlott, ott is a lakosság viselte a legnagyobb terhet. Szlovákia mindvégig a legolcsóbbnak számított munkáltatói szempontból e négy ország közül. Meglepő módon a szlovén bérek szinte alig közeledtek az osztrákokéhoz, igaz, már tíz évvel ezelőtt is majdnem elérték az ott kapható bér harmadát, azután leszakadás, majd többévnyi stagnálás következett, egészen 2004-es EU-csatlakozásukig. A legnagyobb fejlődés Romániában volt, ahol az évtized elején alig harmadát kapták a magyarországi fizetéseknek, mostanra pedig már bő felét kereshetik meg az ott dolgozók.

Különböző felmérések szerint eltérő fontosságú a bérszínvonal a működő tőke számára, ám azt nagymértékben meghatározza, hogy milyen jellegű tevékenységek telepednek le egy-egy országban. A leginkább munkaigényes iparágak lassan elhagyták a régiót, az itteni gyártók pedig nagyrészt bezártak. Erre a legjobb példa a textil- és ruhaipar, miközben a valamivel magasabb szakértelmet igénylő (és jövedelmezőbb) járműipar jócskán teret nyert. A szerkezeti átalakulás pedig visszahat a bérek alakulására is, vagyis a magasabb fizetést adó munkáltatók idetelepülése húzza fölfelé az átlagbért. Meglepő módon a régiós országokban nincs nagy jelentősége annak, hogy mely országból mennyien vállalnak külföldön munkát, míg nálunk a kivándorlási hajlandóság alacsony, addig Lengyelországból például többen mentek nyugatra, ennek ellenére itt volt a nagyobb bérdinamika.

Az is érdekes, hogy a sok szakértő által magasnak tartott magyar minimálbér éppen a középmezőnyben van európai öszszevetésben, habár a régióban a legmagasabbnak számít az átlagkeresethez képest. A 38,8 százalékos arányunk a visegrádi négyek 35 százalék körüli mutatójával összehasonlítva nem kirívó, ha figyelembe vesszük, hogy Görögországé majdnem 50 százalékos, míg Románia éppen 30 százalék felett van.