BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy ország, amely megerősödve kerül ki a válságból

A Bundesbank és az esseni gazdaságkutató intézet (RWI) véleménye szerint Németország megerősödve kerül ki a válságból.

A két szervezet azt jósolja, hogy a fellendülés a következő években is folytatódni fog. "Az, ahogyan a német gazdaság kiállta a 2009-es év terhelési próbáját, megmutatta, hogy milyen szuilárd alapon áll"- írja a német jegybank decemberi jelentésében.

A német export hajtóerejének köszönhetően és a növekvő német fogyasztásra támaszkodva a Bundesbank arra számít, hogy a GDP idén reálértékben 3,6 százalékkal nő, 2011-ben pedig az emelkedés 2 százalékot tesz ki. Az RWI pedig 3,7 százalékos növekedésre számít idén, és 2,5 százalékosra a jövő évben – jelenti az N24.

Mind a Bundesbank, mind pedig az RWI azonban kockázatokat lát az eurózóna adósságválságának eszkalációjában. "Fennáll a veszély, hogy Görögországon és Írországon kívül további országok lesznek képtelenek a refinanszírozásra a tőkepiacon, és az EU segítségére szorulnak - hangsúlyozta Roland Döhrn, az RWI konjunktúra-szakértője. Az RWI prognózisa szerint 2011-ben a munkanélküliek száma hárommillió alá csökken, a munkanélküliségi ráta pedig 0,7 százalékponttal, 7 százalékra süllyed.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.