BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hét hónap után először emelkedtek az árak az eurózónában

Az Eurostat előzetes adatai szerint novemberben 0,6 százalékkal emelkedtek az árak. Április óta először billent a pozitív tartományba a mutató, ugyanakkor az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az élelmiszerek és az energia árát leszámítva a maginfláció így is történelmi mélyponton áll.

A BNP Paribas elemzője szerint a hét hónapja nem tapasztalt infláció főként az energia bázisnak köszönhető. Az energia- és élelmiszerárak emelkedésével az infláció várhatóan tovább nő majd a szakértők szerint, a maginfláció viszont (ebben nem szerepel az említett két tétel9) csökken.

Az IHS Global Insight AFP-nek nyilatkozó elemzője arra emlékeztetett, hogy a maginfláció augusztusban érte el történelmi mélypontját. Bár az euró erősödése segíti a tengerentúli vásárlásokat, a hazai tényezők, például a bérek élen járnak a maginfláció felhajtásában – vélte Howard Archer. A szakértő szerint a régió gazdasági aktivitása még jó ideig nem erősödik olyan szintre, amely jelentős inflációs nyomást fejthetne ki a térségben.

Az elemzők számítottak arra, hogy a nagyon gyenge, 0,1 százalékos októberi árcsökkenést követően novemberre az eurózóna visszatér az inflációhoz, de a 0,6 százalékos mérték meglepte a szakértőket. Az elemzők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy az infláció nem fogja az Európai Központi Bankot arra sarkallni, hogy változtasson a kamatlábon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.