A szokásostól eltérőn most nem 25 bázisponttal, hanem 20 bázisponttal csökkent a kamatszint, így az irányadó ráta 3,8 százalék lett. A történet érdekessége, hogy Matolcsy a múlt hónapban először tartott sajtótájékoztatót („irányt mutatott”), és részleteket árult el a várható kamatpolitikáról, ám hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy az elemzők nem találták el a kamatlépést.
Júliusban 1,8 százalékon alakult az infláció, ami jóval az MNB 3 százalékos célja alatt van, és középtávon sem fenyeget inflációs veszély. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a maginfláció – ami például kiszűri a rezsicsökkentés hatását – éppen 1 százalékponttal magasabb a főindexnél.
Elemzők szerint az év végégi 3,5 százalékra csökkenhet a kamat "mini" vágásokkal. Matolcsy korábbi közlése szerint 3-3,5 százalék körül lehet a kamatvágások alja. A kamatcsökkentéseknek korlátja lehet ugyanakkor, ha a Fed visszafogja az eszközvásárlásait a következő hónapokban, és az is, ha a devizahitelesek mentőcsomagjának egyes részletei nem nyerik el a befektetők tetszését.
A Monetáris Tanács közölte, hogy "az inflációs és reálgazdasági folyamatok lehetőséget adnak a monetáris kondíciók lazítására. Az eddig végrehajtott összességében jelentős mértékű monetáris lazítás tükrében, az ország kockázati megítélésének alakulását figyelembe véve azonban indokolt a kamatcsökkentések ütemének mérséklése".
A forint 301-ig esett az euróval szemben a 20 bázispontos kamatvágás után.
Suppan Gergely, a TaakrékBank vezető közgazdásza szerint a "20 bázispontos csökkentés ugyanakkor abból a szempontból elbizonytalaníthatja a piacokat, hogy a Monetáris Tanács a közeljövőben milyen lépésközönként fog változtatni az alapkamaton".
Az Equilor szerint a Fed politikájával kapcsolatos bizonytalanság a fejlett országok hosszú államkötvény hozamait igencsak megemelte, és ez továbbterjedt a feltörekvő piacokra is. "A hazai 10 éves állampapír hozam is nagyot emelkedett az elmúlt hónapokban, így egyre kisebb a tere az MNB-nek is a kamatvágásra" - írták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.