BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló ipari kilátások

Beindulni látszik februárban az ipari export, érkeznek a szektorhoz a rendelések is. A KSH az előzetesen közölttel megegyező, 8,4 százalékos termelésbővülésről számolt be az ipari vállalatoknál, amely szezonálisan kiigazítva 1,7 százalékos csökkenésnek felelt meg januárhoz képest. Az ágazat kivitele 15,5 százalékkal robog, igaz, a tavalyi összehasonlítási szint igen alacsony. Főként a járműgyártók vitézkedtek, 30 százalék felett bővült az exportjuk. A másik húzóágazat, az elektronikai ipar viszont átlag alatt teljesített, 10,2 százalékkal adott el többet külpiacra.

Teljesen ellentétes trend rajzolódik ki a belföldi értékesítésben, amely még mindig 8,7 százalékos mínuszban van a múlt évhez képest. Az esztendő második felétől várható csak érdemi javulás ezen a téren, a vásárlóerő ekkortól növekedhet. A jó termelési adatok tehát összességében már harmadik hónapja gyenge értékesítéssel párosulnak, azaz egyelőre készletezés folyik. Kérdés, meddig tarthat ki ez a folyamat, mert előbb-utóbb lassítani kell a termelést, ha nem tér magához a kereslet. Emellett is látványos javulást mutat az ipari termelékenység, amelyben azonban nagyobb a szerepe a létszám csökkenésének, mint a termelés bővülésének. Majdnem 10 százalékkal csökkent ugyanis az iparban dolgozók száma egy év alatt.

A jövőre nézve viszont biztató, hogy elsősorban a jó exportkereslet miatt az új rendelések 14,7 százalékkal haladják meg a tavaly ilyenkorit. A teljes állomány azonban még így is majdnem 14 százalékos mínuszt mutat. Az idén valószínűleg még nem tudja megközelíteni a termelés a válság előtti szintet, és jövőre is csak akkor, ha a fejlett piacokon most zajló fellendülés tartós marad – vélekedik több szakértő. BD

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.