BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leminősítették az USA-t

Első ízben veszítette el legmagasabb szintű AAA adósbesorolását az Egyesült Államok: a Standard & Poor’s a hét végén egy fokozattal AA pluszra rontotta az 1941, a hitelminősítő megalakulása óta érvényben tartott besorolást.

Semmit nem bízott a véletlenre az S&P pénteken – magyar idő szerint késő este – kiadott elemzése, és még az új, AA plusz besorolást is negatív kilátással látta el. Ez a következő másfél évben egy újabb leminősítést valószínűsít. Holott az amerikai állampapírok besorolása már így is roszszabb, mint a brit, a francia, a német vagy akár a kanadai államkötvényeké. John Chambers, az S&P értékelőbizottságának a vezetője a CNN hírtévének szombaton azt mondta: az USA elkerülhette volna a leminősítést, ha korábban megszületik a döntés az adósságplafon megemeléséről.

A lépés annyiból ugyanakkor nem meglepő, hogy az S&P áprilisban negatívra rontotta az USA-besorolás kilátását, július közepén pedig negatív megfigyelés alá vette azt. Utóbbihoz fűzött elemzésében már „egy a kettőhöz” esélyt adott arra, hogy 90 napon belül leminősíti az USA-t.

Ismeretes: a kongresszus a múlt hét kedden döntött az adósságplafon 900 milliárd dolláros megemeléséről, és további 1500 milliárd dolláros emelést helyezett kilátásba az év végéig, néhány órával a fizetésképtelenné válás előtt. Megegyeztek arról is, hogy tíz év alatt ezer milliárd dollárral csökkentik a büdzséhiányt.

Ezek a lépések elégségesnek tűntek a Moody’s hitelminősítő számára, amely szerdán megerősítette az USA lehetséges legjobb kormánykötvény-besorolását. A Fitch Ratings is levette napirendjéről az amerikai besorolás rövid időn belüli visszaminősítését.

Nem úgy az S&P. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma a leminősítés hallatán azzal vádolta meg a hitelminősítőt, hogy kétezer milliárd dollárral elszámolta magát a költségvetési kivetítésekben. A tárca szerint ők jelezték a hibát, ez – megfogalmazásuk szerint – súlyos kérdéseket vet fel az S&P hitelessége kapcsán. A minisztérium egyik szóvivője úgy fogalmazott: „Magáért beszél az az ítélet, amely egy kétezer milliárdos hibán alapul.” Jay Carney fehér házi szóvivő közleményében ugyanakkor az áll: „Többet kell tennünk azért, hogy nyilvánvalóvá váljon akaratunk, elkötelezettségünk és képességünk a közös munkára a gazdasági és költségvetési nehézségekkel szembeni küzdelemben.”

A nyugati országok és lapok általában úgy kommentálták az S&P lépését, hogy az a jövőben sem befolyásolja az amerikai államkötvények megítélését, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot annak kapcsán, hogy mindez hogyan érinti a világgazdasági kilábalás alakulását. A kínai kommentár ezzel szemben igen éles hangúra sikeredett. „Kínának mint a világ egyetlen szuperhatalma legnagyobb hitelezőjének minden joga megvan arra, hogy követelje az Egyesült Államoktól az adóssággal kapcsolatos feszültségek megoldását, és azt, hogy gondoskodjon Kína dollárban lévő értékpapírjainak biztonságáról” – áll a Hszinhua hírügynökség közleményében. Kína felszólítja az USA-t arra, hogy csökkentse „gigantikus mértékű” katonai kiadásait, és faragja le a szociális támogatásokat. Ha erre nem kerül sor, az S&P döntése „csak az előjátéka lesz az amerikai adósosztályzat további pusztító hatású leminősítéseinek”. A közlemény felveti, hogy „nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni a dollár kibocsátását, és a gazdasági katasztrófa elkerülésére megoldás lehet egy új, stabil és biztonságos tartalék valuta létrehozása”. Kína 3197 milliárd dolláros devizatartalékából 1160 milliárd dollárra rúg az amerikai kincstárjegyek állománya.

További reakciók a leminősítés kapcsán

Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének a vezetője: „Az S&P döntése is arra utal, hogy a költségvetési hiány csökkentésében kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, s a kiadások lefaragásának együtt kell járnia a bevételek növelésével.”

John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke: „A leminősítés oka nem más, mint a kormányzat évtizedek óta tartó, nyakló nélküli költekezése.”

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway holding elnöke, a világ egyik leggazdagabb üzletembere: „Én ezt nem értem, ennek a döntésnek semmi értelme nincs. A leminősítés ellenére nem válunk meg a tulajdonunkban lévő USA-kötvényektől.”

The Sunday Times brit lap: „A brit kilábalást is megkérdőjelezi, hogy a brit export két jelentős felvevőpiaca, az USA és Európa maga is nehézségekkel küzd.”

Barclays Capital, az egyik nagy londoni befektetési bankcsoport: „A leminősítés legfőbb egyedi oka nem a büdzsé helyzete, hanem az, hogy az S&P magának szabott szűkített határidőt.”

A Commerzbank londoni befektetési elemzői: „A lépésnek nem lesz azonnali hatása az amerikai kincstárjegyek szerepére, részben azért is, mert a két másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody’s Investors Service a legjobb minősítésen tartja nyilván azokat.”

Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettes: „A leminősítésnek semmilyen hatása nem lesz befektetési politikánkra, nem szándékozunk felülvizsgálni az amerikai kormánykötvények részarányát tartalékainkban.”


John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke: „A leminősítés oka nem más, mint a kormányzat évtizedek óta tartó, nyakló nélküli költekezése.”

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway holding elnöke, a világ egyik leggazdagabb üzletembere: „Én ezt nem értem, ennek a döntésnek semmi értelme nincs. A leminősítés ellenére nem válunk meg a tulajdonunkban lévő USA-kötvényektől.”

The Sunday Times brit lap: „A brit kilábalást is megkérdőjelezi, hogy a brit export két jelentős felvevőpiaca, az USA és Európa maga is nehézségekkel küzd.”

Barclays Capital, az egyik nagy londoni befektetési bankcsoport: „A leminősítés legfőbb egyedi oka nem a büdzsé helyzete, hanem az, hogy az S&P magának szabott szűkített határidőt.”

A Commerzbank londoni befektetési elemzői: „A lépésnek nem lesz azonnali hatása az amerikai kincstárjegyek szerepére, részben azért is, mert a két másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody’s Investors Service a legjobb minősítésen tartja nyilván azokat.”

Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettes: „A leminősítésnek semmilyen hatása nem lesz befektetési politikánkra, nem szándékozunk felülvizsgálni az amerikai kormánykötvények részarányát tartalékainkban.” Vita a frankárfolyam rögzítése körül Nem jöhet számításba a frank árfolyamának euróhoz való rögzítése – közölte Johann Schneider-Ammann tegnap. Svájc gazdasági minisztere kételyeinek adott hangot annak kapcsán is, hogy negatív kamatszintek bevezetése eredménnyel járna az alpesi valuta erősödése elleni harcban. Eközben londoni felzárkózó piaci elemzők azt jósolják, hogy jelentősen lassítják a magyar gazdaság növekedési ütemét a frank erősödése miatt emelkedő törlesztési terhek.

A JPMorgan becslése szerint 2008 vége óta a magyar háztartások frankban denominált jelzáloghiteleinek törlesztési terhei 55 százalékkal emelkedtek, s e hitelek éves tőke- és kamatfizetési kötelezettségei jelenleg a magyar hazai össztermék 1,7 százalékát teszik ki. A cég már csak 2,1 százalékos egész évi magyarországi GDP-növekedést vár 2011-re. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.