BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így próbáltak pénzükhöz jutni a ciprusiak – fotók

Fegyveres készültség mellett készpénzzel rakott teherautók érkeztek a ciprusi bankokba a repülőtérről az éjjel: Németországból hoztak több millió eurót, a mai banki nyitásra készülve. A szigetországban szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben, helyi idő szerint déltől (ez Magyarországon 11 óra) ismét kinyitnak a bankok. Cikkünk folyamatosan frissül.

16:20

Huszonöt százalékkal csökkentette fizetését a görög elnök. Nikosz Anasztiadész a Twitteren jelentette be a lépést, hozzátéve, a szolidaritás jegyében kabinetje tagjai 20 százalékkal kapnak kevesebbet mostantól.

14:40

Martonyi János a ciprusi válság kapcsán az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán azt hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer biztonságban van. A külügyminiszter előadásában kiemelte, a ciprusi helyzet minden európai országra hatással van, és mindenkinek az az érdeke, hogy sikeresen megoldják azt. Úgy vélte, ez csak egy egyszeri, kivételes helyzet. A stabilitásra mindenkinek szüksége van - hangsúlyozta. (MTI)

14:11

Kisokost tett közzé a ciprusi jegybank bankszámla-tulajdonosoknak. Ebben leírják a készpénzkivétel és a kártyahasználat pontos szabályait.

Ha önnek bankszámlája lenne valamelyik ciprusi bankban, a tudnivalókat itt olvashatja.

14:00

Köszönetet mondott a ciprusi népnek az államfő. Nikosz Anasztadianész a ciprusiak felelős, érett hozzáállását dicsérte közleményében.

„Népünk bebizonyítja, hogy nem csak akar, de képes is kihúzni az országot a nehéz helyzetből. Országunk bankszektora túléli a válságot, és növekedni fog” - fogalmazott az elnök.

13:35

Ciprusi bankokban tárolt pénzük nem kevesebb mint 18 százalékát vették ki februrárban az euróövezeti betétesek – derül ki a helyi jegybank összesítéséből. Ezzel az állomány 860 millió euróval 3,9 milliárd eurósra apadt. A helyiek nem voltak ennyire gyorsak a pénzkivételben: az állomány alig egy százalékot csökkent, így a hónap végére 42,6 milliárd euró lett. A nem euróövezeti betétek nagysága pedig meglepetésre nőtt, még ha kismértékben is: a szintén egy százalék alatti bővülés nyomán 21 milliárd eurós. Összességében a betétállomány 67,5 milliárd eurót tett ki.

A kivonás ennél jóval drámaibb lehet ebben a hónapban, annak ellenére, hogy a bankfiókok csaknem két hétig zárva tartottak Cipruson. 

12:40

A pánik és a roham elmaradt, és lassan a két legnagyobb ciprusi bank előtt kígyózó sorok is rövidülnek. A nyitás utáni első órák beszámolók szerint rendben lezajlottak. A fiókok helyi idő szerint 18 óráig tartanak nyitva.

12:30

BitCoinnal működő készpénzautomatákat telepítene Cipruson Jeff Berwick, a Stock House alapítója. A három éve létező virtuális pénz egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a világban, a szigeten azonban különösen "hasznos" lehet, mivel sem jegybankok, sem a nemzetközi pénzügyi szervezetek nem ellenőrzik a forgalmát.

A játékpénz egyre szélesebb körben terjed: múlt héten a Bloomberg arról számolt be, hogy a magonvagyonukat féltő spanyolok próbálják a digitális pénzbe fektetni megtakarításaikat.

12:20

Mozgalmas délelőttje volt az eurónak. Az euró/dollár árfolyam csütörtök reggel 1,28 magasságában járt, innen fél óra alatt 1,26 közelébe süllyedt, majd újra fölfelé indult. Délben a közös európai pénz egységéért megint több mint 1,28 dollárt adtak a bankközi devizapiacon. A mozgásokat megint csak a ciprusi helyzetnek, illetve az olasz kormányalakítás körüli bizonytalanságoknak tudják be.

12:10

Elkerülhetetlen, hogy az ország mély recesszióba süllyedjen, így pedig a szociális támogatások rendszere is átalakításra szorul a jövőben, hogy valóban azok részesüljenek a segélyben, akiknek arra szüksége van. Ezt a nem túl biztató prognózist adta a nicosiai kormány munkaügyi minisztere. Harisz Georgiadész figyelmeztetett: a már így is rekordszinten lévő munkanélküliség tovább emelkedhet. Az állástalanok aránya januárban 14,7 százalékot ért el.

11:45

Technikai nehézségek miatt tízperces késéssel tudtak csak kinyitni a Laiki ciprusi fiókjai a csaknem kéthetes kényszerszünet után. A helyszíni beszámolók szerint sorok többnyire a bezárásra ítélt láncnál, illetve az első számú pénzintézet, a Bank of Cyprus fiókjai előtt vannak, a többi banknál nem.

Tömegjelenetekről egyelőre nem számoltak be, leszámítva azokat a nyugdíjasokat, akik egy órával korábban szerettek volna hozzájutni a pénzükhöz.

11:40

Több ezer konténer zsúfolodótt össze a limasszoli kikötőben. A szállított árut ugyanis nem tudják kifizetni a vevők. Beszámolók szerint a szokásos 1000-1200 konténer helyett jelenleg 2000-2500 parkolhat.

11:30

A ciprusi válság újabb nyertese: a széfet áruló kereskedők. A Cyprus Mail legalábbis arról számolt be, jelentősen megnőtt a széfek iránti kereslet az országban. Nem véletlenül, hiszen a bizonytalanság miatt még a kisbetétesek is arra készülnek, hogy apránként (a jelenlegi korlátozás szerint napi 300 eurónként) hazaviszik a megtakarításukat.

Egy széf ára 1600-4000 euró között mozog, vagyis az, aki megveszi a széfet, utána már nem nagyon költekezhet abban a hónapban figyelembe véve a napi készpénzfelvételi limitet vagy a kártyás vásárlásokra kirótt havi 5000 eurós felső határt.

11:20

A korlátozások feloldása rendkívül nehéz lesz - véli a Reuters szakértője. Hugo Dixon emlékeztet: az Izlandon öt éve bevezetett hasonló restrikciók a mai napig életben vannak, de Argentínában is egy év kellett a feloldáshoz.

A nicosiai vezetés egyelőre nem mond időpontot: Mihalisz Szarris pénzügyminiszter korábban arról beszélt, "belátható időn belül" igyekeznek feloldani a készpénzfelvételt és a tőkemozgást korlátozó intézkedéseket. A jegybankelnök négy napról beszélt, ám ez aligha lesz tartható.

A korlátozásokat támogatta az Európai Bizottság is, a Reuters elemzője azonban rámutat: a legaggasztóbb következmény a korrupció elburjánzása lehet, nem beszélve a bankrendszer további gyengüléséről, ezzel együtt pedig a válság mélyüléséről. Vagyis az euróövezetből való kilépés veszélye távolról sem hárult el a szigetországban.

11:15

Nézzük a jó oldalát – veti fel a The Guardian. A brit lap szerint a ciprusi válság enyhítheti a sziget etnikai megosztottságát. Az egyik lehetséges kiút a válságból a ciprusi földgázmező feltárása lehet, ez azonban – legalábbis a sziget északi felét uraló törökök szerint – török területen van. A feltáráshoz tehát a két fél együttműködése szükséges, így oldódhat az 1974 óta patthelyzet a törökök és a görögök között.

11:00

Helyi idő szerint dél van, ebben a percben nyitnak a bankok.

10:55

Néhány perccel a nyitás előtt nézzük, miért is állnak sorba a ciprusi betéttulajdonosok.

- A készpénzfelvétel maximális napi szintje 300 euró, kivéve, ha előző nap ennél kevesebbet vett fel a betétes.

- Csekkeket csak abban az esetben váltanak be készpénzre, ha azt másik országban állították ki.

- A kereskedelmi átutalásoknál ötezer euró alatt nincs korlátozás, 5-200 ezer között a jegybank engedélye szükséges, erre a banknak - egy adott pénzintézet likviditását figyelembe véve - 24 órája van.

- A rezsifizetés felső határa 5000 euró negyedévente, az igazoló dokumentumokat be kell mutatni hozzá.

- A fizetésekhez szükséges pénzfelvételnek nincs felső határa.

- A külföldi számlákról származó pénz felvételére nincs korlátozás

- A kártyás fizetés felső határa havi szinten 5000 euró.

- Külföldre ezer euró készpénzt lehet vinni.

10:40

Benyújtotta lemondását a Laiki Bank (Népbank) 11 fős vezetősége. A második legnagyobb ciprusi pénzintézet az egyik "áldozata" a mentőcsomagnak: a bankban tárolt százezer euró feletti betéteket zárolták.

10:20

Februárban a Cipruson tárolt betétek több mint két százalékát vettek ki a tulajdonosok – derült ki az Európai Központi Bank adataiból. Ezek szerint az állomány az év második hónapjában 46,4 milliárd euróra esett vissza. Januárban hasonló szintű volt a tőkekivonás.

Fegyveres rendőrök voltak készültségben, amikor készpénzzel rakott teherautók érkeztek az éjszaka folyamán a központi bankhoz. A RIA Novosztyi idézte a ciprusi hírügynökséget, amely szerint a ciprusi bankok feltöltésére sok millió eurót hoztak az éjszaka Németországból repülőgépen Ciprusra.

A szigetállamban a tőkemozgások szabad mozgására korlátozó intézkedéseket vezettek be. A bankok ügyfelei ugyanis naponta és személyenként legfeljebb 300 eurót vehetnek ki a bankokból. A Ciprusról kiutazók pedig ezer eurót vihetnek ki magukkal. A ciprusi pénzügyminisztérium hangsúlyozta, hogy ideiglenes intézkedésekről van szó, amelyek a rendszer stabilitásának megvédéséhez szükségesek. Számos közgazdász azonban azt jósolja, hogy az ellenőrzések hónapokig hatályban maradhatnak.

A Reuters közben azt jelentette,hogy a ciprusi tőzsde csütörtökön is zárva tart. A BBC News gazdasági tudósitója szerint a Cipruson bevezetett példátlan korlátozások az Európai Unió azon fontos elvének mélyreható megszegését jelentik, amely szerint a tőkének, az embereknek és a kereskedelemnek szabadon kell áramolnia a nemzeti határok között. A Bank of Cyprus vezérigazgatója, Jannisz Kipri megerősitette, hogy lemondatták a bank vezetői tisztségéről. "A trojka követeléseinek hatására" kényszerült lemondania - jelentette a BBC News. Miután egy adminisztrátort neveztek ki a Bank of Cyprushoz  az átstrukturálása lebonyolítására. Ugyanakkor az Európai Bizottság szóvivője tagadta, hogy a trojka Kipri eltávolitását követelte volna.

A ciprusi osztályzati plafon rontásához fűzött éjjeli londoni elemzésében a Moody''s közölte: jelentős annak a kockázata, hogy Ciprus távozik az euróövezetből, bár a cégnek nem ez a fejlemény a központi előrejelzési forgatókönyve.

A két legnagyobb ciprusi bank átstrukturálása és a tőkekorlátozások bevezetése nyomán azonban még tovább nőhet a ciprusi eurótagság megszűnésének kockázata - áll a Moody''s elemzésében.

A hitelminősítő szerint, ha Ciprus távozik a valutaunióból, az nagy veszteségeket okozna a befektetőknek, tekintettel arra, hogy ebben az esetben a ciprusi hazai szuverén és magánadósságokat át kell denominálni az új hazai valutára.

A Moody''s megítélése szerint Ciprus eurótagságának megszűnése emellett további súlyos felfordulást idézne elő a ciprusi bankrendszerben és heveny reálgazdasági következményekkel is járna.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.