BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miből adódott a 151 százalékos hiány novemberben?

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – egyenlege november végén 1304,8 milliárd forintos deficitet mutatott, mely az éves törvényi előirányzat 151 százalék-át teszi ki - áll a gazdasági tárca közleményében.

A tavalyi év azonos időszakában az államháztartás hiánya az egész éves tény 121,6 százalék-át tette ki. Ezen belül a központi költségvetés hiánya a 2009. november végi 124,0 százalékos arányhoz képest most az egész évre tervezett költségvetési hiány 154,5 százalékát teszi ki. Az államháztartás központi alrendszerének november végi helyzetét részletesen a 1. számú melléklet vezeti le.

Az első tizenegy hónap egyenlege még nem tartalmazza a „bankadó” második részletéből decemberre várt közel 90 milliárd forintos bevételt, a távközlési, kiskereskedelmi és energetikai szektort érintő válságadók decemberi esedékességű bevételeit (161 milliárd forint), továbbá a decemberben időszerű társasági adó feltöltéseket.

Ezen felül – a hiánycél kockázatmentes elérésének fokozott szem előtt tartásával – a Kormány a 1268/2010. (XII. 3.) számú határozatában döntött a 2010. évi költségvetési egyenleg teljesítéséhez szükséges intézkedésekről a központi költségvetési alrendszerben. Az intézkedés eredményeként a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek, a fejezeti kezelésű előirányzatoknak, a társadalombiztosítási igazgatási szerveknek és az elkülönített állami pénzalapoknak a kiadási lehetősége 2010. évben 100 milliárd forintot meghaladó mértékben csökkent. Ezekkel az intézkedésekkel Magyarország 2010-ben biztonságosan tartja a 3,8 százalékos költségvetési hiányt.

Az államháztartás központi alrendszerének november végi főbb pénzforgalmi adatai a következők:

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – november havi hiánya
172,0 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 140,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 31,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,3 milliárd forintos szufficittel zártak. A tavalyi évben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 76,6 milliárd forintot tett ki.A november havi hiány alakulását az 2. számú melléklet részletesen bemutatja.

Központi költségvetés

A központi költségvetés bevételei a várakozásoktól elmaradóan, a tavalyi év azonos hónapjához képest közel azonos, mindössze 4 milliárd forinttal eltérő összegben alakultak. A főbb adóbevételek különböző módon teljesültek: az egyszerűsített vállalkozói adó, az általános forgalmi adó, valamint a jövedéki és a regisztrációs adóbevételek meghaladták a tavalyi összeget, míg a társasági adó és a személyi jövedelemadó bevételek elmaradtak az előző évitől. Emellett csökkentette a bevételeket az, hogy a megszűnt társas vállalkozások különadójából még 5,4 milliárd forint visszautalására került sor.

A kiadási oldalon a mintegy 25 milliárd forinttal több kifizetést egyrészt a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak – részben a bevételi többleteikkel összhangban történő - túllépése okozza. Másrészt magasabb összegben teljesültek az egyedi és normatív támogatások is, tekintettel arra, hogy a Kormány döntése értelmében ebben a hónapban került sor a MÁV Zrt. részére kormányhatározattal megállapított 23 milliárd forintos többlettámogatás kiutalására. Ezen felül magasabb összegben alakultak az EU költségvetéséhez történő hozzájárulások és az állam által vállat kezességek is.

Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva a bevételek esetében az eltérést a Nyugdíjbiztosítási Alapnál egyrészt a két év közti eltérő központi költségvetési finanszírozási ütemezése okozza. A központi költségvetési támogatások átutalási rendjének változása következtében 2010-től havonta kerül sor a központi költségvetési támogatások folyósítására, míg 2009-ben évente három alkalommal, március, november és december hónapokban került sor a támogatás átutalására. Másrészt idén november hónapban már nem került átutalásra a magánnyugdíj-pénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlása, amit ellensúlyoz a magánnyugdíj-pénztári tagdíj átirányítása. A kiadások esetében a többlet főként a magasabb nyugdíjkiadások következménye.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok egyenlegjavulását a kiadási oldalon elsősorban a Munkaerőpiaci Alap alacsonyabb központi költségvetési befizetései okozzák. Emellett elmaradtak a tavalyi évtől a passzív kiadások és a működési kiadások is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.