Nyugdíjszakma: "Einstand, lopás, állami lenyúlás"
Az utca embere ugyanakkor másképpen gondolkodik, minden bizonnyal a rendkívül hatásos kormányzati kommunikáció és a vállalhatatlan piaci kockázatok hallatán. Helyes intézkedés, a kormány jól teszi, hogy a nyugdíjpénztárakon spórol, mert azok rosszul, pazarlóan működtek – nyugtázta például elsöprő többséggel (tízből nyolc esetben) a FigyelőNet olvasótábora, miként azt az fn.hu – nem reprezentatív, de közel 17 ezer szavazót megmozgató – internetes voksolásának eredménye mutatta.
Mindkét szélsőséges álláspontban sok az igazság. Egyfelől, az úgynevezett kötelező magánpénztárak, 1998-as megalakulásuk óta, valóban siralmas eredménnyel forgatják tagjaik pénzét, és ezt egy felelősen viselkedő államnak valamilyen módon, számon kell kérnie. Másfelől viszont, az a megoldás, amelyet a Fidesz-kormány a probléma orvoslására választ, több szempontból roppant aggályos. Felborít egy már meglévő, kiépített intézményrendszert, és elbizonytalanítja mindazokat – intézményi szereplőket és magánszemélyeket egyaránt –, akik bíztak a több pilléres nyugdíjrendszer hosszú távú működőképességében, és a meglévő keretek között próbáltak a jövőjükről gondolkodni.
A világos jövőkép azonban most egyik napról a másikra eltűnt – írja a hetilap. Azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket – immár egy villámgyors jogalkotással is szentesítve – 2011. év végéig felfüggesztette a kormány, és a pénztártagok rendes havi fizetéséből levont összegeket (vagyis a hivatalos kommunikációval ellentétben nem az állam pénzét) novembertől már teljes egészében az állami nyugdíjalapba tereli, valamint feloldja a pályakezdők kötelező pénztári tagságát, teljesen új helyzetet teremtett.
A magánpénztárakat átmenetileg kiiktatta a rendszerből, azt azonban elmulasztotta felvázolni, hogy mégis milyen nyugdíjrendszerre ébred Magyarország 2012. január 1-jén. Márpedig a mostani intézkedés után – a megvalósítást érintő technikai részleteken és a nyilván nem elhanyagolható jogi kérdőjeleken, netán alkotmányossági aggályokon is túl – ez az egyik legfontosabb kérdés.
