BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási munkaerőpiaci lehetőség Németországban

Egyelőre nem indult roham a német munkaerőpiac felé a kelet-európai államokból, ugyanakkor a német gazdaságnak egyesek szerint több millió bevándorlóra van szüksége a szakemberhiány ellensúlyozására.

Két hete lépett életbe Németországban az EU kelet-európai tagállamai szakembereinek szabad munkavállalására vonatkozó szabály, a várt roham azonban elmaradt - közölte a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DIHK) munkaerőpiaci szakértője.

Stefan Hardege a Welt am Sonntag című lapnak nyilatkozva elmondta, rövid távon nem számolnak nagy bevándorlási hullámmal. Ugyanakkor a német szövetségi munkaügyi hivatal vezetője úgy véli, hogy Németországnak kétmillió szakképzett bevándorlóra van szüksége, hogy ellensúlyozza a bizonyos területeken várható szakemberhiányát. A cseh és lengyel munkaközvetítők ugyanakkor jelentősen megnövekedett érdeklődést tapasztalnak az AFP jelentése szerint. Az EU mintegy 100 ezer Németországba vándorló dolgozóra számít évente a határnyitás következtében.

"Bevándorlás nélkül egyszerűen nem fog menni" - hangoztatta Frank-Jürgen Weise a Die Welt című lapnak nyilatkozva. A DPA jelentése szerint bizonyos ágazatokban, szakmákban és régiókban már most jelentős szakemberhiány mutatkozik. A szakember szerint 2025-ig 6-7 millió szakemberre lesz szükség a mutatkozó hiány kezelésére. "Ezt a majdani hiányt a Németországon belüli munkaerő mozgósításával talán a felére lehet csökkenteni." Ám a német gazdaságban még így is több mint kétmillió szakképzett munkaerő hiányozna majd.

Egy legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a német munkavállalók aggódnak: a kölni Gazdaságkutató Intézet (IW) felmérése szerint a munkavállalók 40 százaléka tart attól, hogy a korlátozások megszüntetése hátrányosan hathat munkahelyük biztonságára. Eközben a kormány, valamint a gazdasági, illetve munkaadói szervezetek azt remélik, hogy a munkaerő szabad áramlása hozzájárulhat a szakképzett munkaerő hiányának mérsékléséhez.

A német vám- és pénzügyi dolgozók szakszervezete (BDZ) veszélyben látja a németországi minimálbéreket amiatt, hogy a német munkaerőpiac megnyílik az EU új tagállamaiból érkező bevándorlók részére. Klaus Leprich, a BDZ vezetője szerint tartani kell attól, hogy a Kelet-Európából érkező munkavállalók "minimálbérspirált" idéznek elő. A szervezet vezetése attól tart, hogy nem lesz elegendő erőforrás és dolgozó a minimálbérekre vonatkozó szabályok betartására. A BDZ elsősorban az ápolás és a szezonális munkák esetében tart visszaélésektől.

A német kormány miniszterei igyekeznek megnyugtatni a dolgozókat, hogy bérük nem csökken amiatt, hogy munkaerő vándorol be Közép-és Kelet-Európából. A miniszterek megígérték, hogy védelmet nyújtanak a német dolgozóknak az alacsonyabb bérű közép- és  kelet-európai munkaerővel szemben. A miniszter szerint ellenőrök biztosítják majd, hogy a megállapodott minimálbérek kifizetésre és az újonnan jött kelet-európai munkavállalók nyilvántartásba kerüljenek. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig jelezte: a minisztériuma plusz 150 embert állít be arra a célra, hogy felderítsék az illegális munkavállalást.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.