BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többen akarnak dolgozni

A foglalkoztatási helyzet javulásában már a magánszektor megerősödése játszik fő szerepet

Fokozatosan oldódik a helyzet a munkaerőpiacon, de a kilátások vegyesek. A válság során a 12 százalékot is megközelítő munkanélküliségi ráta az idei harmadik negyedévre 10,9 százalékra mérséklődött, habár éves szinten még így is 0,6 százalékpontos romlást mutatott ki a KSH. Ez annak köszönhető, hogy a munkaerőpiac lassabban reagált a gazdasági folyamatokra, így a recesszió véget érése után még fél évig nőtt az állástalanság.

A statisztikai hivatal 3,823 millióra mérte a foglalkoztatottak létszámát, ez éves alapon 39 ezer fős növekedésnek felel meg, ebből durván 15 ezer főnyi emelkedés írható a közmunkaprogramok bővítésének számlájára. Munkát ezalatt 466 ezren kerestek, 6,8 százalékkal többen, mint tavaly ilyenkor. Mivel a harmadik negyedévre már a magánszféra beruházásainak emelkedését jósolták a szakértők, így ennek lehet szerepe a foglalkoztatási helyzet javulásában is.

A legnagyobb pozitívum a számok mögött, hogy ismét évtizedes csúcsot döntött a gazdaságilag aktív népesség aránya, ez annak az eredménye, hogy a foglalkoztatottak létszáma lényegesen gyorsabban növekszik, mint ahogyan a munkanélkülieké csökken. Ez pedig – megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel – a növekedés egyik motorja lehet, amikor a keresleti oldal is élénkülésnek indul.

Pozitívnak értékelte a legutóbbi adatokat lapunknak Németh Dávid, az ING Bank makroelemzője is, aki jelezte: a holtpontról már elmozdult a munkaerőpiac. Az aktivitás növekedését legalábbis részben az okozza a szakértő szerint, hogy a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetősége szűkült, így többen maradnak az 58–60 éves korosztályból munkában. Mivel éppen a legnépesebb korosztályról van szó, így a demográfia erősíti ezt a hatást. Jó hír emellett, hogy a friss diplomások megjelenése sem okozott emelkedést az állástalanok számában, sőt, az ilyenkor szokásossal ellentétben enyhén mérséklődött is az arányuk.

A Fidesz adócsomagjában ugyanakkor csak kevés olyan dolgot lát a közgazdász, amely az álláshelyek számát növelné. Az szja-könnyítés például inkább a munkahellyel rendelkezőknek kedvez, a vállalkozásoknak csak annyiban, ha jövőre emiatt fékeződne a bruttó keresetek emelkedése. A szektorális különadóknak viszont lehet negatív foglalkoztatási hatása: a profitkiesést ugyanis legalábbis részben leépítésekkel vagy bővítés elhalasztásával próbálhatják az érintett cégek ellensúlyozni. Mostanában kissé háttérbe szorul a feketegazdaság kifehérítése, pedig ezen a téren még jócskán van előrelépési lehetőség. Németh itt csak hosszabb távon lát esélyt előrelépésre. Az adócsökkentés önmagában nem elegendő a célhoz, szükség van az ellenőrzés szigorítására, illetve az egyszerűsítésre is – fogalmazott a szakember. Utóbbiakban is látszik némi előrelépés, ám a gyors tisztuláshoz nem elegendők az eddig bejelentett lépések.

Megoszlanak a szakértői vélemények abból a szempontból, hogy a harmadik negyedévben valós javulás mutatkozott-e a munkanélküliség terén, vagy csak a szezonális munkák későbbre tolódása látszik a számokban. Erre biztosan csak az őszi számokból lehet majd választ kapni, tény azonban, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt későbbre tolódott a nagy számban alkalmi munkásokat foglalkoztató mezőgazdasági idénymunka. Mindent figyelembe véve jövőre folytatódhat a munkanélküliség lassú csökkenése, éves szinten azonban még valószínűleg két számjegyű rátával kell kalkulálni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.