Szegednek és Esztergomnak (a top 10-ben az egyetlen nem megyei jogú város), amelyet az MSZP-s Botka László, illetve a független Tétényi Éva vezet, az állam 50 százalékban konszolidálta az adósságot, igaz ez a mérték 40 százalék is lehetett volna. Tétényi Éva korábban azt mondta, hogy a város kasszáját 26 milliárdos adóssággal vette át a fideszes Meggyes Tamás 10 polgármestersége után.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy a vásárhelyiek szegényebbek, mint a környéken élők, Szegeden pedig minden rendben van és ott gazdagabbak. Szegeden egyébként a helyi Fidesz díszoklevél adományozását tervezi a kormányfőnek köszönetül az adósság átvállalásáért – hasonló gesztust tettek Sopronban, ahol 11,53 milliárdot konszolidáltak.
Pécs 31 Mrd 70%
Miskolc 25 Mrd 70%
Debrecen 18,7 Mrd 65%
Hódmezővásárhely 15,6 Mrd 70%
Kaposvár 14 Mrd 70%
Szeged 14 Mrd 50%
Szolnok 13,7 Mrd 65%
Nyíregyháza 12,1 65%
Esztergom 11-12 Mrd 50%
A többi nagy adósságot felhalmozó település, amelyeket fideszes politikusok irányítanak (Pécs-Páva Zsolt, Miskolc-Kriza Ákos, Debrecen-Kósa Lajos, Hódmezővásárhely-Almási István, korábban Lázár János, Kaposvár-Szita Károly, Szolnok-Szalay Ferenc, Nyíregyháza-Kovács Ferenc) 65-70 százalékos adósságkonszolidációban részesültek. A kormányzattal egyes esetekben konfrontálódó Tarlós István főpolgármester irányította Budapest gigantikus, 173 milliárdos adósságát 60 százalékban vállalta át az állam. Általában a budapesti kerület adósságának 40 százalékát vállalja át az állam, Csepel esetében ez az arány 70 százalék. A 277 – 5 ezer fős lakosság feletti – település közül 48-tól az adósság 40 százalékát, 92 településtől a 70 százalékát veszi át az állam.
Tavaly még több városnál alacsonyabb konszolidációt terveztek. A tárgyalások során azonban végül 166 önkormányzatnál emelkedett az átvállalás mértéke a törvényben meghatározott mértékhez képeset. Így végül a tavaly tervezett 610 milliárd helyett 684,3 milliárd forintba kerül a települések adósságainak átvállalása, a nagyobb településeknél az eredetileg tervezettnél 100 milliárddal többe.
A számvevőszéki és költségvetési bizottság múlt heti módosító javaslata 10 milliárd forinttal emelné az idei költségvetés kiadási főösszegét és hiányát. A települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatást emelték 20 milliárdról 30 milliárdra.
A Belügyminisztérium elküldte lapunknak összeg nélkül az ötezer fő alatti és feletti települések esetében, hogy melyek voltak azok az önkormányzatok, ahol a legtöbbet, illetve a legkevesebbet költötte az állam az adósságkonszolidációra. A kistelepülések között Romhány adóssága volt a legjelentősebb, Terman István lapunknak korábban elmondta, hogy ez az összeg 696,18 millió forint.
Pécs 31 Mrd 70%
Miskolc 25 Mrd 70%
Debrecen 18,7 Mrd 65%
Hódmezővásárhely 15,6 Mrd 70%
Kaposvár 14 Mrd 70%
Szeged 14 Mrd 50%
Szolnok 13,7 Mrd 65%
Nyíregyháza 12,1 65%
Esztergom 11-12 Mrd 50% -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.