BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdasági káosz uralkodik el Esztergomban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az alkotmányt és az önkormányzati törvényt is megsértette az esztergomi képviselő-testület, amikor egy hónapja a fideszes képviselők Tétényi Éva független polgármester kizárásával tartottak ülést.

Ezt mondta ki a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, és az ítélet nemcsak a politikai állóháborút fokozza, hanem gazdasági káoszhoz is vezethet.

A szóban forgó testületi ülésen ugyanis a fideszes képviselők elfogadták a város reorganizációs tervét, amely így érvényét vesztheti. Ám már abban sincs egyetértés, hogy mikor. A Fidesz állítja, hogy ehhez meg kell várni az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyező döntését is, mivel a jegyző aláírta a határozatokat. Az ülést épp a határozathozatal miatt minősítették törvénysértőnek, hiszen nem a polgármester hívta össze, nem ő vezette le, s így nem lehetett volna ott szavazni.

Jelenleg tehát ott tart Esztergom, hogy azt sem lehet egyértelműen tudni, melyik többéves gazdálkodási terve hatályos. A fideszes javaslat 100 százalékban kielégítené a város hitele-zőinek igényeit, ez mintegy 25 milliárd forint visszafizetését jelenti, legnagyobb részben 2015 és 2045 között. Tétényi ezzel szemben többször is jelezte: tárgyalnának arról, hogy a tartozások 30-40 százalékát elengedjék a gyorsabb visszafizetésért cserébe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.