Kétarcú Somogy megye
Nagy az információéhség a kis- és középvállalkozások részéről, ezt érzékeli a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) elnöke, Varga József. A szervezet amellett, hogy igyekszik ellátni a szükséges tudással tagjait, pénzügyi támogatást is nyújt számukra.
Bár friss, 2010-es információkhoz csak korlátozottan jut a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a rendelkezésre álló adatok szerint folytatódott a gazdasági visszaesés tavaly is – mondta el lapunknak Varga József elnök. A kötelező kamarai tagság bevezetését azért is helyesli, mert annak segítségével sokkal frissebb, értékesebb adatokat tudnának szolgáltatni a vállalkozások részére. Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségéről van szó, ahova – részben a sokáig forrongó délszláv szomszédság miatt – a Magyarországra érkező tőke mindössze 2 százaléka jutott. A lemaradás okai között említi a gazdasági szakember a fejletlen közlekedési infrastruktúrát, amely szinte csak a Balaton partján fejlődött az elmúlt évtizedekben.
Somogy megye mindig elsősorban a mezőgazdaságáról és az arra épülő élelmiszeriparról volt ismert, kevésbé jellemzi a nagy iparvállalatok jelenléte – folytatta Varga József. Ebből adódóan nagy gazdasági robbanás nem volt a térségben, de ugyanígy nagy bukás sem, ami főként a válság idején mutatkozott meg.
Az SKIK amellett, hogy információval és tanácsokkal segíti a helyi vállalkozásokat, pénzügyi támogatást is nyújt számukra. Vissza nem térítendő, 5 százalékos kamattámogatást ad a Széchenyi-kártyához, illetve az Új Széchenyi-hitelprogramhoz, amellyel sok cég él is a megyében. Emellett a kis- és középvállalkozások pályázatkészítési költségeikre is kaphatnak támogatást a szervezettől, további forrást biztosítanak üzleti internet-előfizetésre és weblapkészítésre, valamint PR-ra, reklámra, iparjogvédelemre is. Igényelhetnek kamarai hozzájárulást szakmai képzésre, minőségbiztosítási rendszer kiépítésére, illetve tanúsítvány megszerzésére, emellett szakmai utakra, vásárlátogatásra is. Összesen 30 millió forintot fordít a fenti célokra az SKIK, amelyhez a fő forrást a kötelező kamarai tagság idejéből megspórolt tagdíjak jelentik.
A kkv-k hatékonyságát a legnagyobb mértékben azonban információkkal, tanácsokkal tartja javíthatónak Varga József, aki szerint a nagyobb vállalkozásoknak is ez az érdekük. Hogy ráfér a fejlesztés a helyi cégekre, mi sem bizonyítja jobban, mint a kamara innovációs felmérése, amelyet nemrégiben végzett a helyi vállalkozások körében. Ez rávilágított arra, hogy még az országos átlaghoz képest is hihetetlenül gyengének bizonyulnak a cégek e tekintetben. Az egyetemi kutatóhelyek és a vállalkozások kapcsolata nagyon gyenge, szinte alig lehet ilyesmiről beszélni is.
A tapasztalatok alapján egy élelmiszer-ipari klaszter indítását kezdeményezte az SKIK, amelybe bevonták a Kaposvári Egyetemet is. A cél az, hogy olyan képzéseket, szakokat indítsanak, amelyek iránt valódi kereslet mutatkozik a megyében. Csak így lehet elérni, hogy versenyképes vállalkozások nőjenek ki, amelyek előbb-utóbb a nagyvállalati körbe is bekerülhetnek – vélekedik Varga.


