BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önkormányzati gondok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Továbbra is vita folyik az önkormányzati rendszerről: a szakminiszter szerint a kistérségi társulások sikeresek, az önkormányzati szövetségek szerint viszont sok esetben sérül a települések és a megyék autonómiája. A szövetségek emellett az önkormányzati rendszer továbbfejlesztését sürgetik, többek között a kiszámíthatóbb finanszírozás érdekében.

Varga Zoltán szakminiszter tegnap nemzetközi konferencián értékelte az önkormányzatok helyzetét. A demokratikus jogállam továbbfejlődése szempontjából kudarc az önkormányzati reform megtorpanása – mondta. Viszont a szakminiszter úgy látja, egyre inkább kézzelfogható eredményei vannak a többcélú kistérségi társulásoknak, így például javult a közszolgáltatások színvonala.

Az önkormányzati szövetségek tanácsa nyilatkozatban foglalta össze, milyen jövőbeni fejlesztésekre szorul az önkormányzati rendszer. Így többek között kezdeményezik, tolódjon ki öt vagy hat évre az önkormányzati választási ciklus, illetve alkotmánymódosítással kellene annak érvényt szerezni, hogy a kétkamarássá alakuló törvényhozásban legyen egyetértési jog a településeket, megyéket érintő kérdésekben. A szövetség a finanszírozással kapcsolatban két kezdeményezéssel él: egyfelől felülvizsgálnák az önkormányzatok pénzügyi rendszerét, másfelől szeretnék elérni a települések gazdasági autonómiájának megerősítését.

Az önkormányzati szövetségek szerdán egy a nemzetközi konferenciától függetlenül zajló tanácskozáson aggasztónak nevezték és keményen kritizálták a jövő évi költségvetés tervezetét. Molnár Gyula, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint arra kell törekedni, hogy a normatív és a működési támogatás minél kisebb mértékben csökkenjen. Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének elnöke azért tartotta súlyosnak a kistelepüléseket érintő fejlesztési források 50 milliárdos elvonását, mert annak következtében alapvető felújítások maradhatnak el. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke pedig úgy foglalt állást, az önkormányzatok tartalékai elfogytak.

Nem véletlen, hogy ezek a vélekedések összecsengenek a polgármesterek körében végzett, a 2010-es költségvetést érintő felmérés válaszaival. A Helyi Obszervatórium arról kérdezte a települési, megyei vezetőket, milyen lehetőségei és kiútjai lesznek az önkormányzatoknak a számukra rendkívül szigorú büdzsével összefüggésben. A polgármesterek többsége az oktatás, a helyi fejlesztések és a szociális ellátás területén számít megszorításokra, miközben ők maguk leginkább a területfejlesztésen, a helyi sportoláson vagy a helyi kultúrán spórolnának. A települési vezetők szerint az oktatás, a közbiztonság és az egészségügy terén lenne arra lehetőség, hogy a helyi feladatellátást kistérségi szinten oldják meg. Azzal kapcsolatosan, hogy a költségvetési elvonásokra megoldás-e a hitelfelvétel, a polgármesterek kétharmada egyértelműen úgy válaszolt, nem, sőt egyharmadnyian a fejlesztések esetében is elvetik ezt a lehetőséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.