Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×GAZDASÁG
Holnapután derül ki, pontosan mekkora bírságot szab ki az Európai Bizottság az E.Onra a 2006 májusában kirobbant és azóta bizarr fordulatokban bővelkedő „pecsétügyben”. Neelie Kroes versenyügyi biztos kemény fellépését megfigyelők azzal indokolják, hogy példát akar statuálni a kartellügyekben esetleg a bizonyítékok manipulálását fontolgató cégek elriasztására.
A bizottsági nyomozók 2006. május 29-én egy kartellgyanú kivizsgálása végett tartottak rajtaütésszerű vizsgálatot az E.On Energie müncheni központjában. Miután az igazgatósági ülésen lefoglalt laptopokat és iratokat nem tudták egy nap alatt áttekinteni, egy irodába zárták azokat, és az ajtót az unió kék jelvényével ellátott műanyag fóliával pecsételték le. Másnap reggel azt tapasztalták a visszatérő nyomozók, hogy a pecsét megsérült; ebből arra következtettek, hogy a cég vezetése az éjszaka leple alatt megpróbálta meghamisítani vagy eltüntetni a benn lévő bizonyítékokat.
Az ügy tisztázását nehezíti, hogy a sérült fóliáról az ajtó újbóli kinyitása előtt nem készült fotó, hanem csak később vettek fel egy szóbeli vallomásokat tartalmazó jegyzőkönyvet. Így aztán nehéz kideríteni, pontosan milyen és mekkora volt a szóban forgó sérülés; a bizottság és az E.On emberei erről is és a sérülés okáról is homlokegyenest eltérő nézeteket vallanak. Míg Brüsszelben szándékosságról beszélnek, az energiacég azt bizonygatja, hogy a – lejárt szavatosságú és ezért a felragasztás után eleve nem normálisan viselkedő – fólia az épületben végzett építkezés által kiváltott mozgások következtében sérült. Az E.On-székházban ugyanis a falak többsége a megbeszélések, rendezvények helyigényéhez igazodva áthelyezhető, és az ominózus éjszakán éppen ilyen tevékenység zajlott az egyik közeli tárgyalóteremben.
Mindkét fél neves tudományos intézetek szakvéleményével támasztotta alá álláspontját, ám a bizonyítási kényszer egyértelműen az E.Onnál van – teszi hozzá a Handelsblatt. Az uniós jogszabályok szerint ugyanis ilyen esetben a pecsét megsérülésének puszta ténye elegendő ahhoz, hogy az érintett cégre az éves forgalom egy százalékáig terjedő bírságot szabjanak ki. Az egész E.On konszernt figyelembe véve ez 677 millió eurót tenne ki, de ha csak a müncheni központú energia-leánycéget tekintjük, akkor is 273 milliót. Az ügy horderejét növeli, hogy ilyen ügyben még soha nem szabtak ki bírságot az Európai Bizottság versenyfelügyelői.
A német cég vezetői már a szerdai brüsszeli döntés előtt közölték, hogy minden jogi lehetőséget megragadnak a fellebbezésre. Arról is határoztak, hogy ezután versenyjogi razzia esetén őrt állítanak a bizonyítékokat tároló iroda elé, és szüneteltetik az átépítéseket. VG

A cikk küldése e-mailben
×HOZZÁSZÓLÁSOK
Tisztelt Látogatónk!
Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.
Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Soha nem látott támadás indult az euró ellen
- Sokat bukhat! Ön után rendben megfizetik a járulékokat?
- Csalódtak a nyertesek?
- Biztonságban van-e Simor András? Ha nyer a Fidesz, változhat a monetáris politika
- Pénzváltás csak a bankokban? Sorra károsítják az ügyfeleket az orosz váltók
- Újabb lehúzós botrány
- Gyurcsányék és a vízműpiac: privatizációs botrány titkos alkuval?
- Postabank-per: vesztett az állam
- Szavazzon, ki a felelős a válságért!
- Hogyan trükköznek a közműdíj-hátralékkal? Sokan fizetésképtelenek
BUX
2010. február 9. 15:3920 600,80
1.48%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
15 perccel késleltetett adatok!
| CHF/HUF | 185.18 | -0.949% | ![]() |
| EUR/HUF | 271.87 | -0.671% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.715% | ![]() |
| USD/HUF | 197.69 | -1.464% | ![]() |
Kiemelt témák
Credit Suisse Asset Management Zrt. - az elmúlt évek árbevétele
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Dávid Ibolya
| Demszky Gábor
| Fodor Gábor
| Gyurcsány Ferenc
| Lendvai Ildikó
| Mesterházy Attila
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Székely Tamás
| Szili Katalin
| Veres János
| Vlagyimir Putyin
| Vona Gábor
Hazai pénzpiaci alap 3 havi teljesítmény
- MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 2.15%
- Futura Pénzpiaci Alap I sorozat 1.89%
- Futura Pénzpiaci Alap B sorozat 1.79%
Méretei, dinamikája alapján magyar cégek százai kellene, hogy mozogjanak az indokínai piacokon, de a tapasztalat mást mutat. Az okok nyilván több tényezőre vezethetők vissza, az egyik a már említett információhiány. A presztízs fontos tényező. Magyarországnak egy sereg területen nagyon jó a megítélése (gyógyszerek, orvosi műszerek, élelmiszeripar) azonban gépipari berendezések területén jó alaposan meg kell magyarázni, hogy miért nem egy német versenytárssal kell szerződni. »
Biztos sokan emlékeznek arra a filmre, amiben Sandra Bullock egy nap arra ébred, hogy kitörölték a nevét és személyiségét a központi informatikai hálózatból és mindenki az életére tör. Biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják mit jelent a szervezeti hálózatkutatás és milyen összefüggés van a kapcsolatok sűrűsége és a teljesítmény között. »
Mikroszinten az EU-integráció európai méretekben való gondolkodást jelent: amikor a vállalat nem magyarnak, hanem európainak definiálja magát, olyan cégnek, amely több tucat országban, több nyelven eladható terméket, szolgáltatást nyújt. Európánk a XXI. századi versenyt csak akkor állja majd Kínával, Amerikával, ha a nyelvi akadályokat leküzdve életre kelti 330 milliós közös piacát. »
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.69%
- Dimenzió Magánnyugdíjpénztár 2.42%
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 2.27%

Hungarikumok: világhír, de csak itthon
Spórolnak a Volánok
Megszorítások mindenhol
Árrobbanás előtt a hazai földpiac
Nyomul a PC-ipar
Erősödő keleti verseny
Ingatlanadó: újabb kudarc
Élen a nagyprojektekben
Lakáspiac: vevőre várva
Jön a választás: bizonytalanok a pénzpiacok