Svéd modell? Figyeljünk csak Észtországra!

Gazdaságpolitikusaink és szociálpolitikával foglalkozó értelmiségiek között időről időre csodálat tárgyát képezi az ún. svéd modell, amely sokak szerint élő példaként bizonyítja, hogy a kiterjedt jóléti állam és a versenyképes gazdaság egyáltalán nem egymással szemben álló, hanem éppen ellenkezőleg, egymást kiegészítő és kölcsönösen támogató konstrukciók. E gondolatmenetet továbbfűzve látszólag evidens a következtetés: nincs szükség az állami szerepvállalás mérséklésére, az adóterhek csökkentésére, a jóléti rendszerek jelentős reformjára ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége és az itt élő emberek életminősége egyszerre javuljon. Sőt, Svédország esete ebben a megközelítésben azt is bizonyítja, hogy létezik élet az eurózónán kívül is, mégpedig nem is akármilyen. Nem az a baj tehát, hogy Magyarország nem képes megfelelni különböző vállalásoknak, kritériumoknak, a nemzetközi intézmények, illetve a pénz- és tőkepiaci szereplők bizonyos elvárásainak, hanem az, hogy eleve rossz irányban tájékozódunk. Leépítjük azokat a rendszereket, amelyeket éppenséggel erősíteni kellene, s pénzt vonunk el onnan, ahová többletforrást kellene átcsoportosítanunk.

Nem lenne helyénvaló, ha ezt a megközelítést mechanikus módon, valamiféle félreértelmezett ultraliberta-riánus fölénytudattól vezérelve helyből megpróbálnánk lesöpörni. Ami a redisztribúció mértékét illeti, Svédország valóban messze a legnagyobb újraelosztást valósítja meg az Európai Unió országai között: 2003-ban a teljes adóztatás mértéke 50,3 százalék volt, szemben a Magyarországra és az EU25 átlagára jellemző 40 százalék körüli értékkel. Ráadásul a fogyasztás, a munka és a tőke adóztatása is jelentősen meghaladja az európai uniós átlagot. A svéd államháztartás ugyanakkor rendszeresen többlettel zár, az államadósság mértéke pedig határozottan csökken. Vagyis szemben a magyar fiskális politikával - amely sikertelenül küszködik az államháztartási hiány leszorításával -, Svédország nem azért nem lép be az eurózónába, mert valamiféle maastrichti kényszerzubbony túlságosan szűkre szabná az ottani gazdaság- és társadalompolitika lehetőségeit. Éppen ellenkezőleg: a svéd kormányzat önként az eurózóna-tagság feltételeinél lényegesen fegyelmezettebb költségvetési politikát folytat, és a tipikusan törvénytisztelő svéd állampolgárok népszavazás során azt fejezték ki, hogy nem kívánnak közösködni a fegyelmezetlenül gazdálkodó, kreatív könyvelési trükkökkel sumákoló nagy kontinentális tagországokkal.

Mindez egy tanulási folyamat eredménye: a "hagyományos" svéd modell - amely a redisztribúció magas szintje mellett jelentős túlköltekezéssel párosult - ugyanis a kilencvenes évek elejére súlyos válságba jutott: a GDP több éven át tartó csökkenéséhez, a munkanélküliség és az infláció megugrásához vezetett. Ebben a helyzetben a svéd gazdaságpolitikusok és a társadalmi partnerek irigylésre méltó együttműködési képességüket bizonyították: vállalva a rövid távú bércsökkenést is, középtávú - a növekedéstől elmaradó - béremelkedési pályában állapodtak meg, miközben az újraelosztás mértéke jelentősen lecsökkent (és azóta lényegében változatlan). Lássuk be, hogy ennek a történetnek a kulcselemei: az állam - utólag többször is megerősített - szavahihetősége, a fiskális politika kiszámíthatósága, az állampolgárok rövid távú előnyökön túlnéző felelősségvállalása és a kölcsönös bizalom szinte teljességgel hiányoznak Magyarországon. A svéd állampolgárok kiváló adófizetési moráljának, illetve a közhivatalok átlátható, jóformán korrupciómentes működésének alapvető jelentősége van abban, hogy a még ma is rendkívül széles körű, alanyi jogon járó jóléti juttatások rendszere ott fennmaradhatott.

Szomorúan beláthatjuk tehát, hogy megfelelő társadalmi és kulturális háttér, bizalom és kooperációs készség hiányában a magas újraelosztásra épülő svéd modell útja jelenleg Magyarország számára nem járható. Adódhat azonban egy surranópálya: fegyelmezett fiskális politika, de alacsonyabb újraelosztási szint mellett, a bizalmat fokozatosan erősítve, a gazdasági szereplők kooperatív viselkedését és az öngondoskodást ösztönözve elmozdulni a jövőorientált, ugyanakkor a mainál szolidárisabb gazdaság és társadalom felé. Figyeljünk csak Észtországra!

A svéd modell útja jelenleg Magyarország számára nem járható.