Cégvilág

„A golf mindenkié” – Golfozzon Ön is, ingyen!

A Magyar Golf Szövetség június 1-jén országos nyílt napot rendez, amely során az összes magyarországi golflétesítmény ingyen lesz látogatható, és minden érdeklődő részt vehet egy bemutatóval egybekötött ingyenes golfoktatáson - áll a szövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A június 1-i országos nyílt napon lehetőség nyílik arra, hogy a játék ingyenes kipróbálása mellett fontos, hogy rengeteg golfot érintő általános információt is kapjanak a látogatók.

„Magyarországon sokan nem ismerik a golf előnyeit, az egészséges környezetet, az intenzív testkultúrát, a játék baráti jellegét, amelyek világszerte közel 70 millió embert tettek már a golf szerelmesévé. Kevéssé ismert tény, hogy többen golfoznak a világon, mint teniszeznek, és az is, hogy a golf igazi kortalan, családi játék, amit ugyanúgy élvezhet egy 4-5 éves kisgyerek, mint a 80 éves dédnagyapja” – áll a közleményben.

„A golf fejlődése turisztikailag is fontos, hiszen a golfturizmus az egyik legdinamikusabban fejlődő idegenforgalmi iparág Európában, amiből Magyarország sem maradhat ki.”

A hazai golf fejlődésének nagyon fontos elismerése, hogy jövőre Magyarországon kerül megrendezésre a Senior Európa-bajnokság, amely során közel 30 ország mintegy 300 versenyzője érkezik majd az országba. 2010 és 2012 között pedig három éven át a legrangosabb európai utánpótlás bajnokságnak adunk majd otthont, a European Young Masters-nek, ami a 16 éven aluliak egyéni Európa-bajnokságának felel meg. Erre a viadalra a mostani 13-14 éves gyerekeket kell felkészíteni, amely a központi eleme a Magyar Golf Szövetség junior programjának.

A hazai golfpályák listájáért, illetve a golftörténet részleteiért olvassa el a ; további érdekességekért pedig látogasson el az új golf-közösségi portálra, a www.agolfmindenkie.hu -ra.

 


A golf rövid története
A golf története a 12-14. századra nyúlik vissza, képzőművészeti alkotások tanúsága szerint már ekkor fellelhető egy hasonló játék. Valószínűsíthető, hogy a skót tengerparton a pásztorok játszották először.

1754 óta a skóciai Royal & Ancient Golf Club of St. Andrews által meghatározott szaknyelv, kifejezések és szabályok használatosak –természetesen aktualizálva- mind a mai napig.

Mintegy 70 millió ember golfozik a világon, akiknek 98 %-a amatőr játékos. Európában több mint hatezer pályán ötmillió ember golfozik. „Ez nem csak egy sport, hanem egy életforma is.”

1902-ben gr. Andrássy Géza tartotta Magyarországon a golf ősbemutatóját, a Lóverseny-pályán. Az első pálya Tátralomnicon épült (1908-09), az első verseny 1909-ben zajlott le. 1910-ben megalakult a Budapesti Golf Club is, amely később Magyar Golf Clubbá alakult.

A magyar golf sportágban nagy fellendülés következett be a ''20-as években, ekkor még európai szinten is jegyezték országunkat. Lauber Dezső, Gyurkovich Béla és Kovács Jenő Európa egyik legjobb férfi csapatát alkották. A női sikereket Szlávy Béláné (19-szeres magyar, ötszörös osztrák és négyszeres cseh, majd német bajnok) Európa legjobbja könyvelhette el magának.

1989-ben hogy megalakult a Magyar Golf Szövetség, amely tagja lett az Európai Golf Szövetségnek és a Világ Amatőr Golf Tanácsának (jelenlegi elnevezése Nemzetközi Golf Szövetség).

Kapcsolódó cikkek