Cégvilág

Szeptember óta közel 300 ezer állás szűnt meg világszerte a mulitiknál

A hitelpiaci válság miatt kialakult recesszió nyomán csak a multinacionális vállalatokat vizsgálva – a pénzügyi szektoron kívül - közel 300 ezer embert bocsátottak el szeptembere eleje óta a Reuters hírügynökség számításai szerint.

A statisztikákból kiderül, hogy a legnagyobb leépítéseket az autóiparban jelentették be, de a telekommunikáció, az acél-, az alumínium- és a bányaipar, a szállítmányozás, és az elektronikai gyártók is kénytelenek voltak tömeges leépítéseket végrehajtani. 

Európa

Az öreg kontinensen lefagyni látszik az ipari termelés: Németországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban - vagyis a legnagyobb országokban - egyaránt nagyot zuhant az ipari termelés. 

A British Telecom, Nagy-Britannia vezető távközlési szolgáltatója nagyszabású, mintegy 10 ezer embert érintő leépítést jelentette be novemberben a csoport gyenge eredményeire hivatkozva. Az elbocsátásokat a társaság márciusig hajtja végre, elsősorban Nagy-Britanniában, ahol 4 ezer ember veszti el munkáját, akik közvetlenül a cégnél vállaltak munkát.

A többiek a BT szerződéses partnereinél álltak munkaviszonyban.
A Renault autógyártó szeptemberben jelentette be, hogy 6 ezer munkahelyet szüntet meg az eladások visszaesése miatt. A legtöbb dolgozó Franciaországban maradt munka nélkül, a többiek más európai üzemekből kerültek utcára.

A svéd Volvo hivatalosan 4 300 dolgozójának mondott fel a szeptembertől novemberig terjedő időszakban, de ha ehhez hozzáadjuk a munkájukat vesztett beszállítókat és a szerződéses viszonteladókat, akkor elmondható, hogy 7 ezer ember maradt munka nélkül.
A francia PSA Peugeot-Citroen konszern novemberig 3 550 dolgozó leépítését jelentette be. A társaság közleményében az eladások „viharos gyorsaságú visszaesésével” indokolta döntését.

A világ legnagyobb festékgyártója, a holland és svéd központú Akzo Nobel költségcsökkentési programja keretében 2011-ig 3 500 embert elbocsátását jelentette be szeptember végén.

Olaszországaban a csúcstechnikai ágazat, a telekommunikáció is megérezte a recessziót, így a Telecom Italia 9 munkahely megszűntetését közölte, melyet 201-ig hajt végre. A 84 ezer embert foglalkoztató távközlési vállalat ezzel a hároméves takarékossági tervének egy részét hajtja végre.

A svéd Electrolux világszerte 3 ezer ember elbocsátás tervezi világszerte. A cég közleménye szerint a leépítés minden üzletágat és minden olyan országot érint, ahol az Electrolux jelen van, így hazánkat is: a cég visszaviszi olaszországi üzemébe a mosógépvezérlő panel gyártását.

A Laird Technoligies világszerte 5 ezer főt küld el, ugyanis gyártási tevékenységét Mexikóba és Kínába koncentrálja. A cég Szombathelyen rendelkezik mobiltelefon-gyártó üzemmel. Az üzemet bezárják, így 500 ember veszti el munkáját.

A Skanska, mely Svédország legnagyobb építőipari vállalata, 3 400 munkahelyet szüntet meg döntően Svédországban, valamint a környező északi országokban. A cég a lépést az építőipari piac hanyatlásával magyarázta.

A világ legnagyobb acélipari vállalata, a hazánkban is érdekeltségekkel rendelkező ArcelorMittal december elején jelentette be, hogy világszerte 9 ezer adminisztrációs munkahelyet szüntet meg, ebből 6 ezer Európában szűnik meg.

A Rio Tinto, mely a világ egyik vezető bányaipari cége, 14 ezer dolgozóját küldi el, ez a dolgozók 12 és fél százaléka. A vállalatnak a lehető legrosszabbkor jött a válság, ugyanis összes tartozás meghaladja a 26 milliárd dollárt, mely nagyobb, mint amennyivel a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank támogatta Magyarországot.

Észak-Amerika

A legfrissebb adatok szerint 1945 óta nem szűnt meg ennyi munkahely az Egyesült Államokban, mint a 2008-as esztendőben: csak decemberben 524 ezren vesztették el állásukat.

Az IT-szektor egyik főszereplője, a Hewlett-Packard 24 600 ember elbocsátásáról döntött szeptemberben. Az igaz, hogy a leépítésekre lehetett számítani, miután a cég felvásárolta az Electronic Data Systems-et, és a két cég egyesült, de az elbocsátások mértéke mégis meglepte a szakértőket.

A csomagküldő DHL 9 500 főt érintő leépítésről döntött novemberben. A DHL vesztesége többmilliárd dollárra nőtt azóta, hogy 2003-ban 1,05 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai Airborne légi szállítási szolgálatot.

Amerikai lapértesülések  szerint a DHL gyakorlatilag felszámolja belföldi csomagküldő szolgáltatását az Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb autógyártója a Chrysler 6 ezer dolgozó elbocsátása mellett döntött. Az utcára került dolgozók száma a cégnél eléri a dolgozók harmadát.

A távközlési mamutcég, az AT&T a gárdájának mintegy 4 százalékát, 12 ezer embert kénytelen elbocsátani az idei év végéig.

A világ legnagyobb alumínium gyártója az Alcoa januárban bejelentette, hogy 15 ezer embert, alkalmazottainak mintegy 15 százalékát bocsátja el világszerte, és ezzel párhuzamosan termelését is visszafogja. Az intézkedés az októberben elhatározott költségcsökkentési intézkedés része. A leépítés a magyar érdekeltségeket sem kerülhette el: az Alcoa-Köfém Kft. 734 munkahelyet szüntet meg az év első felében.

Ázsia

A Sony 8 ezer állandó és 8 ezer időszaki munkatársát bocsátja el decemberi bejelentés szerint. A cég visszafogja befektetéseit, valamint megválik a ráfizetéses üzletágaitól, bár elemzők szerint még egy ekkora mértékű leépítés sem lesz elég a cégnek.

A kínai Lenovo-csoport az év elején azt közölte, hogy 2 500 fővel csökkenti a dolgozók számát. A lépéssel 300 millió dollár megtakarítást remélnek a társaságnál.

Az elektronikai-iparban termelő japán TDK 8 ezer dolgozójától válik meg, és bezárja négy üzemét. A vállalat a legutóbbi negyedévben a jen váratlan erősödése és a megrendelések elmaradása miatt eddigi legnagyobb veszteségét volt kénytelen elkönyvelni.

DHL Telecom elbocsátás TDK Nemzetközi Valutaalap Chrysler ArcelorMittal Electrolux Alcoa
Kapcsolódó cikkek