BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fürdő is épül Nagyszénáson a termálvízre nyert egymilliárdból

A termálvíz-hasznosítási programra a nagyszénásiak 1 milliárd 78 millió forintot nyertek. A település élni kíván geotermikus adottságaival, az elnyert összegnek köszönhetően azok kiaknázására lehetőség is adódik. Nyemcsok János polgármester lapunk munkatársának a komplex projektről elmondta, egyik elemeként

az önkormányzati intézmények, a közeli lakóházak és a szociális otthon gázfűtésének

a kiváltását oldhatnák meg hőenergia-értékesítéssel.

A projekt részeként új, gazdaságosan üzemeltethető fürdő építésére is lehetőségük lesz. A harmadik pillérrel pedig a hulladékhő hasznosítását célozták meg. A 40–60 Celsius-fokos vízzel a mezőgazdasági üvegházak, fóliasátrak fűtése oldódna meg.

A helybéliek közül bizonyára még sokan emlékeznek a nagyszénási fürdő kútjának 96 Celsius-fokos, magas szervesanyag-tartalmú termálvizére. Kár lett volna nem kihasználni a helyi adottságot. A program megvalósulása eredményeként jelentősen csökkenhet az önkormányzati intézményrendszer energiaköltsége, lehetőség lesz a turizmusáramba való bekapcsolódásra, elősegíti munkahelyteremtő beruházások megvalósítását, csökkenti az energiaellátásból fakadó károsanyag-kibocsátást, megoldja a jelenleg ellenőrizetlenül elfolyó termálvíz okozta környezetterhelés akut problémáját, s növeli a megújuló energia felhasználását.

– Az önerő kétharmadára vonatkozóan a hitelintézettől megérkezett az értesítés, miszerint az igényelt 300 millió forintos hitel szerződése folyamatban van – nyilatkozta a polgármester. A tényleges munkák elkezdéséről úgy fogalmazott, a közbeszerzési eljárás szerinti közreműködő szervezet minőségbiztosítási eljárás alatt van. Ha ezzel elkészülnek, indítható a kivitelezői közbeszerzési eljárás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.