BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiküszöbölhető az árfolyamrizikó

Az idén nőtt azon cégek száma, amelyek a forint árfolyamának ingadozásából származó kockázatok kivédése érdekében áttértek a devizaalapú könyvvezetésre, legalábbis a BDO Magyarország könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég tapasztalatai szerint. „Számos ügyfelünk az előző pénzügyi évben több tízmillió forintos veszteséget volt kénytelen elszámolni az árfolyamváltozások miatt. A számviteli törvény 2010-től hatályos módosításai eredményeként azonban bármely vállalkozás elkészítheti euróban az éves beszámolóját” – hívja fel a figyelmet Hajnal Péter, a BDO Magyarország partnere.

Az utóbbi időben a forint árfolyama igen jelentős ingadozást mutatott a vezető devizákhoz képest. Míg az év elején az euróhoz képest a kurzus 270 forint körül járt, március végére, április elejére a magyar fizetőeszköz egészen 262-263 forint/euró árfolyamig erősödött. Az utóbbi napokban azonban a kurzus többször átlépte a 280-as szintet is. Volt olyan, hogy a forint az euróval szemben néhány nap alatt 7, míg a dollárhoz viszonyítva 15 százalékot gyengült – szögezi le a BDO közleménye is. Egy a jelenlegihez hasonló időszakban a cégek árfolyamkockázatai könnyebben kivédhetők a devizaalapú könyvvitellel, ráadásul így a társaságok számára sokkal könnyebbé válik a tervezhetőség az országok közötti ügyletek esetében.

„Ez évtől a korábbi szigorú szabályozás jelentősen enyhült, így manapság bármely vállalkozás könyvelhet euróban, ha az üzleti év első napját megelőzően rögzítette ezt a számviteli politikájában, és létesítő okiratát e szerint módosította. Továbbá a változást a cégbíróságon is be kell jelenteni” – sorolja a tennivalókat Hajnal Péter. A szakember elmondása szerint a vállalatok az euró mellett jellemzően amerikai dollárban vezetik a könyveiket. „A devizaalapú könyvvitelt választó ügyfelek döntő arányban a kereskedelmi, illetve a szállítmányozási szektorban tevékenykednek. Azoknak a cégeknek érdemes áttérni, amelyeknek követelés- és kötelezettségállománya túlnyomó részben devizában jelenik meg. Az euró mellett más devizában ugyanakkor továbbra is csak azok a vállalkozások vezethetik a könyveiket, amelyeknek két egymást követő évben arra a bizonyos devizára szóló pénzügyi eszközei és kötelezettségei, illetve bevételei, ráfordításai és költségei meghaladták a 25 százalékot.

Fontos megjegyezni: a devizaalapú könyvvezetésre történő áttérés esetén a cég ezt a döntését öt évig nem módosíthatja. Figyelembe kell venni azt is, hogy a devizaalapú könyvvitel sokkal nagyobb szakértelmet és odafigyelést igényel, hiszen az adókat és a járulékokat az áttérést követően is forintban kell nyilvántartani és bevallani, illetve a munka törvénykönyve nem engedélyezi a bérek forinttól eltérő devizában történő megállapítását – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország partnere. VG

Feltételek

Annak, hogy egy Magyarországon tevékenykedő társaság euróban vezesse számviteli nyilvántartását, valamint e devizában számolva készítse el konszolidált éves beszámolóját, a bejelentési kötelezettségen túl az idén már nincs semmilyen további feltétele.

Más devizanemek – így például az amerikai dollár – esetében ugyanakkor fennmaradt a 25 százalékos limit. E szerint a tárgyév és az azt megelőző év során a bevételeknek és a kiadások negyedének az adott devizában kell realizálódniuk ahhoz, hogy a cég a könyveit is e devizában vezethesse. Tavaly ez a korlát még 50, 2008-ban és előtte pedig 75 százalék volt.

Más devizanemek – így például az amerikai dollár – esetében ugyanakkor fennmaradt a 25 százalékos limit. E szerint a tárgyév és az azt megelőző év során a bevételeknek és a kiadások negyedének az adott devizában kell realizálódniuk ahhoz, hogy a cég a könyveit is e devizában vezethesse. Tavaly ez a korlát még 50, 2008-ban és előtte pedig 75 százalék volt.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.