BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Össztermék: továbbra is a rangsor végén Békés megye

Békés változatlanul a sereghajtók között a bruttó hazai össztermék (GDP) területi eloszlását tekintve. A KSH adatai szerint 2007-től 2010-ig 2,2-ről 2 százalékra esett vissza az egy főre jutó GDP. A Viharsarok ezzel megőrizte 18. helyét a megyék és Budapest egy főre jutó GDP adatai alapján készült rangsorában. Békésnél csupán Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyék teljesítettek rosszabbul. A bruttó hazai termék 2010-ben 26 milliárd 748 millió forint volt piaci beszerzési áron, ennek 8,5 százalékát tette ki a dél-alföldi régió.

A megyei átlagtól való eltérés szerinti csoportosításban Békés a 90 százalék alatti csoportba sorolható, az átlag 1 millió 479 ezer forint egy főre jutó GDP-értékkel. A bruttó hozzáadott érték a gazdasági ágak szerint folyó áron 2007-ben Békés megyében az összes gazdasági ágat tekintve 476 millió 672 ezer forint volt (ebből legmagasabb a szolgáltatásokba fektetett 286 millió 185 ezer forint), míg az ország egészét tekintve 21 milliárd 393 millió 262 ezer forint. Ez az adat 2010-re 455 millió 303 ezer forintra esett vissza megyei szinten.

Az Európai Unió átlagánál a Dél-Alföld régióé mintegy 60 százalékkal kevesebb. Az EU-27 GDP-átlagához képest az ország GDP-je 61,5 százalékról 64,8 százalékra nőtt, míg Békésé a 2008-as növekedést követően 37,8 százalékról 35,8 százalékra esett vissza.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.