BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormány: "feneketlen kút" a MÁV, a Volán és a BKV

A Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb tanulmányában megállapítja: a közösségi közlekedés finanszírozása egy "feneketlen kúthoz hasonlít", mely "rossz hatásfokkal jár együtt".

A közösségi közlekedés a magyar GDP 7-9 százalékát adja. Magyarország a 2011-es költségvetésben szigorúan közösségi közlekedésre 240.153,0 millió forintot költ, ebből a vasút 181.153,0 millió Forint, a Volán 27.000,0 millió forinttal, a BKV 32.000,0 millió forinttal részesedik.

A MÁV csoport

A MÁV csoport részére 2011-ben 173.432,0 millió forint (személyszállítási költségtérítés és pályahálózat fenntartás) közvetlen állami forrás áll rendelkezésre. Az elmúlt tíz évben több alkalommal részesül plusz juttatásban a költségvetési törvényben tervezetthez képest. A vállalatcsoport lehívott hitelállománya 2010. december 31-ére 291.157,0 millió forintra nőtt.

A MÁV csoportot 24 cég alkotja, dolgozói száma valamivel több, mint 40 ezer fő. A MÁV hatékonyságának és költségfelhasználásának összehasonlítása az EU-s és a V-3 országok vasútjaival két mutató szerint történik. Inputok között a foglalkoztatottak számát, az állami támogatás mértékét és a pályahosszat tartják számon. Az outputok közé a megtett utaskilométert és tonnakilométert számítják. Ha egy vasút átlag feletti hatékonyságú, akkor az összes EU-s outputból nagyobb arányban részesedik, mint inputokból. Ha egy vasút átlag alatti hatékonyságú, akkor az inputokból nagyobb a részesedése, mint az outputokból. Ha egy vasút átlagos hatékonyságú, akkor éppen egyenlő az inputokból és az outputokból való részesedése.

Magyarországon a vasút hatékonysága a kapott állami támogatások, mint input tekintetében enyhén átlag feletti. Az összes, az EU-ban vasutaknak adott támogatásból a magyar vasút 1,9 százaléknyi részt kap, az az utaskilométerekből 2 százalékot, a tonnakilométerből pedig 2,2 százalékot teljesít. A vasúti pályahossz, mint input felhasználásához viszonyítva a teljesítményt, megfordul a kép: a magyar vasúthossz részaránya magas az EU-ban, viszont átlag alatti utaskilométert és tonnakilométert teljesít.

A Volán társaságok

A Volán társaságok 59 cége (ebből 24 cég foglalkozik kifejezetten személyszállítással) 2011-ben 27.000 millió forint költségvetési forráshoz jut. Ebből a menetrend szerinti helyközi és helyi tömegközlekedést 36 társaság bonyolítja le. Naponta 77 ezer járattal több, mint 3,9 millió utast szállítanak (a helyi és helyközi utazások száma összesen). Az emberek kétharmada csak buszokkal érheti el a munkahelyét, a másik települést, az orvost, stb. A cégcsoportnak 12 árufuvarozást, szállítmányozást és logisztikai szolgáltatást végző társasága is van. A társaságok az utas szállításon kívül más szolgáltatásokat is nyújtanak, pl. informatika, pénzügyi és banki szolgáltatások, könyvvizsgálat, építőipari szolgáltatás stb. A Volán társaságok járműparkja jelentősen elöregedett, motorparkjuk csak részben felel meg az EU követelményeknek.

A leromlott infrastruktúra – buszok, közutak állapota - nehezíti a színvonalas és vonzó szolgáltatás nyújtását, egyúttal csökkenti az utas számot.

A belföldi közúti közösségi közlekedés jegyrendszere korszerűtlen, alkalmatlan konkrét utazási információk gyűjtésére (pl.: egyes vonalak, járatok kihasználtsága, az utasok kedvezmények és korcsoportok szerinti összetétele). Magyarországon megéri személygépkocsival közlekedni, ez pedig amellett, hogy utasokat vesz el a Volánoktól, jelentősen terheli a környezetet is.

A BKV

A BKV 2011-ben 32 milliárd forintos „normatív” támogatást kap a költségvetésből, Budapest ezen felül 2011-től további 19 Mrd forint támogatást kér.

Tizenkétszer akkora utaskilométer teljesítmény jut a három metróvonalra, mint a várost átszelő-behálózó autóbusz hálózatra - állapítja meg az NGM.

Aránytalan a kihasználtság, hiszen a BKV teljes hálózatának 3 százalékán realizálódik az utas szállítás 22 százaléka. A bevételek 51  százaléka valamilyen állami támogatásból származik. A Főváros 2010-ben 3,7 százalékot járult hozzá a BKV büdzséjéhez a jegyár bevételeihez viszonyítva. A működési költségek majdnem felét (46,7 százalék) a bérek adják. A BKV-nak a bankok felé közel 77 milliárd Forint-s hitelállománya van. A folyó fizetési probléma 25-30 milliárd forintra tehető. Mintegy 720 milliárd Forint az amortizáció-pótlás hiányából, elmaradásából származik.

2010-ben a költségvetési törvényben előirányzott 32.000 millió forintos „normatív” támogatáson felül 17.500 millió forint plusz támogatásban részesült (az utolsó 7.500 millió forintos részlet decemberben került átutalásra) a zavartalan működés érdekében.

A hazai közösségi közlekedés – jellemzően a MÁV csoport, a Volán társaságok és a BKV – finanszírozása leginkább egy feneketlen kúthoz hasonlít, ami ráadásul meglehetősen rossz hatásfokkal jár együtt - írja legfrissebb tanulmányában az NGM.

Orbán-csomag Matolcsytól - Már csak egyet kell aludni

Minden az Orbán-csomagtól függ

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.