BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bérkáosz: tavaly sem mindenkinek jutott, most még kevesebb jut

A tavalyinál is kevesebb jut idén a háziorvosok és a védőnők béremelésére, pedig még az egy évvel korábbi összeget sem tartották elégségesnek az érintettek. Közülük sokak fizetése alig vagy egyáltalán nem is nőtt

Hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátás finanszírozására fordítható összeget még az idén – közölte az egészségügyi államtitkár a Kossuth Rádióban. Szócska Miklós azt mondta: ebből béremelésben részesülnek majd a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, az alapellátásban dolgozó fogorvosok és a védőnők.

A költségvetési törvény szerint idén a háziorvosi ellátásra 86,9 milliárd forint áll rendelkezésre, a fogászatok finanszírozására 23,3 milliárd jut, a védőnői szolgálatok támogatásának idei előirányzata pedig 19,7 milliárd forint. Az egészségügyi alapellátás működtetésére – tehát a dologi és a bérjellegű kiadásokra – így összesen mintegy 130 milliárd forint jut. A hatmilliárd forintos támogatás-növelés ennek még az 5 százalékát sem éri el.
Ehhez képest tavaly novemberben a kormány döntése nyomán 14 százalékkal növelték az egészségügyi alapellátás finanszírozását.

Csakhogy a háziorvosi vállalkozások a megnövelt finanszírozásból alig tudtak valamit béremelésre fordítani. „A tavalyi havi 70 ezer forintos „könyöradomány” legfeljebb veszteségfoltozásra volt elég” – fogalmazott egy konferencián a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István jelezte: egy-egy praxis abból maximum bruttó 20-25 ezer forint emelést tudott kigazdálkodni.

A praxisok működőképessége és a házorvosok fizetésének emelése érdekében a finanszírozást meg kell duplázni – jelentette ki. A falusi háziorvosok, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének a számításai szerint egy praxisnak – egy orvossal és két szakdolgozóval számolva – havonta 2 millió forintot kellene kapnia. Ehhez képest egy háziorvosi vállalkozás jelenleg nagyjából 800 ezer és 1 millió forint közötti havi bevétellel számolhat.

A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke lapunknak úgy fogalmazott, hogy a béremelésükkel kapcsolatos helyzetre a kaotikus jelző illik a leginkább.

A fizetéseket a legtöbb helyen csak az idén emelték meg, és van, amelyik védőnő bére öt-hatezer forinttal nőtt, más 20 ezer forintos emelést kapott, attól függően, hogy az illetőt foglalkoztató önkormányzat vagy szakrendelő hogyan értelmezte a jogszabályt – mondta Csordás Ágnes.

A bérkáoszt csak fokozta az is, hogy az egészségügyben új bértáblát vezettek be. Ezek szerint míg a kórházakban és a rendelőkben foglalkoztatott diplomás szakdolgozók kezdő bére 146 ezer forint, addig az alapellátásban dolgozóké továbbra is csak 122 ezer forint. Ráadásul az előbbiek most szeptemberben – januárig visszamenőleges – béremelésben részesültek.

Elhibázott átalakítás

Sokkal jobban növelte volna az egészségügy hatékonyságát, ha nem a kórházi rendszert, hanem a háziorvosi és a járóbeteg-ellátást alakítják át elsőként – állította egy rendezvényen Gaál Péter, az Egészségügyi Menedzserképző Központ megbízott igazgatója, aki az államtitkár kabinetjének is tagja. Elhibázottnak tartotta, hogy minden kormány úgy gondolta eddig, a kórházi ellátásban kell keresni a hatékonysági tartalékokat, csak mert az kerül többe. Holott az egészségügyi kiadásokat sokkal inkább meg lehetne fogni azzal, ha már a háziorvosi és a szakorvosi rendelőkben meggyógyítanák, akit csak lehet, és nem tolnák magasabb szintre a betegeket. Illetve, ha a szociális ellátás feladatainak jelentős részét nem hárítanák át az egészségügyre.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.