BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak élelmiszerre, tanszerre, ruházatra költhető a segély

Monok polgármestere bemutatta a szociális kártyát, melynek tulajdonosai csak meghatározott termékekre költhetik el szociális segélyüket.

„A szociális kártya képes felszámolni a szociális ellátórendszer anomáliáit” – jelentette ki Szepessy Zsolt, Monok polgármestere. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu vezetője szerint ugyanis a szociális kártya lehetővé teszi, hogy az adófizetők pénzét ellenőrzött keretek között költsék el a rászorulók.

A szociális kártya valójában egy elektronikus utalvány, amelynek külleme és működése szinte megegyező a bankkártyáéval.

A különbség csupán annyi, hogy a kártyán lévő összeget – vagyis a szociális segélyt – nem lehet bármire elkölteni.

Így például Monokon már nem lehet alkohol-, illetve cigaretta-terméket vásárolni a szociális segélyből. Élelmiszerre, iskolakezdéshez szükséges eszközökre, valamint ruházati termékekre azonban szabadon elkölthető a támogatás.

A szociális kártya ráadásul hatékony eszköz lehet az uzsorások elleni küzdelemben is.

„Közműszámlák kiegyenlítésére, valamint gyógyszerkészítmények vásárlására egyelőre nem lehet felhasználni a szociális kártyát, a tárgyalások azonban már folyamatban vannak” – mondta el kérdésünkre Szepessy Zsolt. Monokon jelenleg 5 elfogadóhelyen vásárolhatnak már a szociális segéllyel feltöltött plasztik kártyákkal.

A monoki önkormányzat által kitalált, a támogatott fényképével ellátott kártya a kibocsátás időpontjától számítva 5 évig érvényes. Használatakor az elfogadó helyeken lévő banki POS terminálokon húzzák le a plasztik lapot. A Pénzügyminisztérium hivatalos állásfoglalása szerint az elektronikus utalvány alapján adott természetbeni juttatás megfelel az SZJA törvény idevonatkozó rendelkezéseinek, és ugyanúgy adómentes természetbeni juttatásnak számít, mint a hagyományos papíralapú utalvány.

Monok polgármestere úgy véli, hogy a szociális kártya szerepe több mint a létfenntartási gondok enyhítése, hiszen ezzel az eszközzel vásárolhat a támogatott személy, így nemcsak az anyagi helyzetére, hanem a személyiségére és a felelősségtudatára is jó hatást gyakorol. Ellentétben a papír alapú utalvánnyal, amelyet szinte bárhol, bármire be lehet váltani.
A kártyarendszert üzemeltető Cafeteria-Card Kft. ügyvezető igazgatója, Dózsa István közölte, hogy mintegy 300 önkormányzattal tárgyalnak már a kártya bevezetéséről.

A Szabolcs megyei Nyírmihálydi polgármestere elmondta, hogy a képviselő-testület támogatja a kezdeményezést, de az ehhez szükséges helyi rendeletet még nem hozták meg.

„Felháborító ötlet a szociális kártya bevezetése” – közölte korábban Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigányvajdája. Lakatos Attila szerint Szepessy politikai céljainak megvalósítására használja fel a cigányokat. „Senkinek nincs köze hozzá, hogy ki mire költi a segélyt, kártya helyett inkább értékteremtő munkát kellene adni a segélyből élőknek.” – hangoztatta Lakatos.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azonban alapvetően jónak véli az ötletet. Kolompár Orbán a szociális kártya bevezetésén már korábban is gondolkodott, de akkor az ehhez szükséges technikai és szakmai hátteret nem tudták megalkotni. Az OCÖ elnöke szerint a kártya bevezetése erősítheti a szegénysorban élő családok társadalmi egzisztenciáját, és közelítheti egymáshoz a magyar és roma társadalmat.
Herczog László szociális és munkaügyi miniszter korábban azt közölte, hogy nem támogatják a szociális kártya bevezetését, mert az üzletek kijelölése sérti a versenysemlegességet, az érintett helyek óvatosan árat is emelhetnek, emellett a plasztiklap ugyanúgy uzsorások kezébe kerülhet.

Pataki: Előítéletekre épít az elképzelés
A szociális kártya előítéletekre épít, amelyet általánosságban ki akar terjeszteni azokra is, akikre ez nem igaz – mondta a Világgazdaságnak Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke. Meglátása szerint a szociális segélyben részesülő családok mindössze 10-15 százalékánál tapasztalható visszaélés. Pataki úgy véli, a szociális kártya elterjedése nem fogja kigyógyítani az alkoholistákat, és a szegény családok fogyasztáshoz való viszonyát sem változtatja majd meg. A szakértő szerint a szociális kártya bevezetése olyan súlyú beavatkozás az emberek életébe, amely társadalmi szempontból elfogadhatatlan.

 

VG Online - Hampl Márta – Éber Sándor-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.