Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Jog
Százmilliókat perel vissza az FVM a Leader Közhasznú Egyesülettől
Bírósági úton követeli majd vissza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) annak az 500 millió forintnak a nagy részét, amelyet soron kívül és pályáztatás nélkül utalt át a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
Nem regisztrálnak a lobbicégek
Két évvel a brüsszeli lobbicégeket számba venni hivatott európai bizottsági regiszter létrejötte után az érintettek több mint 60 százaléka még mindig nem élt a regisztráció lehetőségével – derül...
Jogszerű a villányi közbeszerzés
Jogszerűnek találta a közbeszerzési döntőbizottság a Villányt elkerülő út kivitelezői tenderének eredményhirdetését – közölte tegnap az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A ...
Sokan kihasználnák a válságot
A válsággal újra nő a fogyasztói csoportok száma. A Gazdasági Versenyhivatal azonban igyekszik fogást találni rajtuk. Tapasztalatai szerint igencsak megszaporodtak e sajátos szervezetek elleni fogyasz...
A hitelezők sem értik, mi a csőd - Kudarc a jogszabály
A fél éve érvényben lévő új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát. 2009. szeptember 1-je, az új csődtörvény megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200 – áll a Dun & Bradstreet elemzésében.
Csoportos perek – vissza a parlamentnek
Egy ideig még várni kell a csoportos perekre. Sólyom László ugyanis nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári perrendtartás módosításáról szóló, február végén megszav...
Csoportos perek – vissza a parlamentnek
A köztársasági elnök szerint a törvény előkészítetlen, rendelkezései elnagyoltak és visszaélésre adnak lehetőséget.
Sólyom is bünteti a holokauszttagadást
Némileg a várttal szemben Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt
Finomíttatnák a fémtörvényt
Egyeztetés. A fémkereskedelemről szóló törvény ugyan januártól már hatályban van, ám eddig csak csekély engedélykérelem érkezett a vámhatósághoz. Egyebek között a nyitott kérdések tisztázására és a te...
Átláthatósági biztos: szakértői aggályok
Tervezet. Közbeszerzési szakértők aggályosnak tartják az átláthatósági biztos intézményét. A közelmúltban módosított törvény végrehajtási rendelettervezetéről a Világgazdaságnak ú...
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- 19:53 Bajnaihoz fordul a sávolyi polgármester a motorpálya miatt
- 19:44 Az idén már nem épül meg a sávolyi MotoGP-pálya
- 18:50 Balatonring: A kormány továbbra is kész kötelezettséget vállalni
- 18:16 "Aprópénzért" dolgozik a világ 3. leggazdagabb embere
- 18:12 IMF: még tovább csökkenhet az ingatlanok ára
- Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!
- Libatolvajozták Bajnait - A pofontól kijózanodtunk
- Csődhelyzet - Kettészakadt az ország
- "Hazaáruló, hazaáruló" - Bajnai Mezőberényben, összefoglaló
- Újabb piramisjáték-gyanús ügyeket jelentett be a PSZÁF
- Jó hír a nyugdíjpénztáraknak! Nézze meg, az Öné hogyan teljesít!
- Amerikai házra vágyik? - Vegyen egyet 10 dollárért!
- Magyarországra jön a kínai óriás
- Rossz hír az MSZP-nek: a jobboldaliak inkább elmennek szavazni
- Gyes helyett utalványokat adnának a kismamáknak?
Kiemelt témák
3 havi teljesítmény közepes kockázat (kiegyensúlyozott)
- Generali Magánnyugdíjpénztár 3.22%
- OTP Magánnyugdíjpénztár 2.96%
- Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár 2.88%
| CHF/HUF | 182.52 | +0.164% | ![]() |
| EUR/HUF | 266.07 | +0.054% | ![]() |
| EUR/USD | 1.38 | +0.518% | ![]() |
| USD/HUF | 193.39 | -0.662% | ![]() |



