BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amiben élenjárunk: a hamis termékek importja

Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb, a vámellenőrzéseken fennakadó áru az Európai Unió országaiba. Az összes EU-s vámeset 9 százaléka pedig a magyar határokon indult 2009-ben.

A szellemi tulajdon jogát megsértő termékek 64 százalékát 2009-ben a távol-keleti ország exportálta az uniós tagállamokba, míg az eredetiségvizsgálatoknak nem megfelelő játékokat Egyiptom, az orvosságokat és öngyújtókat pedig az Egyesült Arab Emirátusok próbálták a legnagyobb mennyiségben értékesíteni az EU-n belül – derül ki az Európai Bizottság által publikált jelentésből.

A vámhatóságok által lefoglalt áruk listavezetői a cigaretta (19 százalék), az egyéb dohánytermékek (16 százalék), a márkajelzések és emblémák (13 százalék) valamint a gyógyszerek (10 százalék) és 90 százalékuk vízi illetve légi úton érkezik az uniós határokra.

A 2008-as évhez képest tavaly 60 millió darab termékkel kevesebb akadt fent az unió vámrostáján – 178 millió után 118 millió árucikk –, a regisztrált esetek száma pedig 2009-ben első ízben csökkent: 2008-ban még 49 ezer, tavaly már csak 43 ezer esetben kellett a hatóságoknak beavatkozniuk. Ez azonban a vámhatósági beavatkozásoknak továbbra is egy magas szintje – olvasható a jelentésben –, jóllehet a gazdasági válság hatására az összesített tagállami import 23 százalékkal esett vissza 2009-ben. A tagállami „top 10” a vámhatósági esetek 85, míg a lefoglalt áruk mennyiségének 92 százalékát tudhatja magáénak.

Az esetszám-statisztikát 19 százalékkal Németország vezeti, melyet Olaszország követ 12 százalékkal és nyomában szorosan következik Magyarország 9 százalékkal. Vagyis az összes EU-s vámeset 9 százaléka a magyar határokon indult 2009-ben.

Jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hogy a jogsértést már nem túlnyomó részben luxuscikkek esetében követik el. A lefoglalt, gyanúsan nem eredeti termékek között egyre több a mindennapi használati cikk, így a sampon, fogkrém, játékok és háztartási eszközök, valamint az egészségre különösen veszélyes áruk, például ételek, italok és gyógyszerek. 2009-ben ezek száma elérte a 17 milliót, azaz az összes lefoglalt áru 18 százalékát.

Az esetek 82 százalékában a lefoglalt árut vagy megsemmisítik (47 százalék) vagy a hatóság a bíróság bevonásával próbálja meg kideríteni, történt-e jogsértés az adott termék esetében. További 12 százalékban az áru visszakerülhet a forgalomba, mert eredetinek bizonyul, vagy mert a jogtulajdonos nem reagált a hatóságok figyelmeztetésére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.