BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Afrika felé nyit a magyar egészségpiac

2014. május 29-én nyílik meg Johannesburgban a szub-szaharai térség legnagyobb orvostechnikai kiállítása, az Africa Health, ahol rekordszámú magyar cég számára biztosít bemutatkozási lehetőséget a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).

A 11 hazai kiállító mintegy ötezer szakmai látogató számára mutatja be termékeit, és az üzletkötési potenciál alapján egymillió eurót meghaladó új rendelésállományt remél.

 Minden eddiginél több magyar egészségügyi cég vesz részt a csütörtöktől szombatig tartó Africa Health orvostechnikai kiállításon. A rendező Dél-Afrikán kívül Nigériából, Zimbabwéből, Mozambikból és Botswanából érkező vásárlók előtt, tizenegy magyar egészségipari cég mutatja be termékeit.
 
A magyarországi kiállítók számának növekedése egyértelműen tükrözi az ágazatra jellemző külpiaci expanziót: százötvennél is több magyarországi exportőrt tartunk nyilván.

Az egészségipar az egyik legdinamikusabban bővülő szektor a világon, ezen belül az afrikai kontinens fejlődése a magyarországi áruexportőrök számára is új piacokat nyithat. A 400 kiállító között több meghatározó egészségügyi tevékenységet folytató cég vesz részt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.