BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem mond le Schmitt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Első alkalommal nyilatkozott Schmitt Pál a plágiumgyanút vizsgáló bizottság döntése után. Az elnök az MTI kérdésére közölte, hogy „a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad”.

A Schmitt doktori disszertációját vizsgáló, tegnap kiadott jelentés megerősítette ugyan, hogy a disszertáció „szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul”, ám közvetlenül nem mondta ki az államfő felelősségét, a dolgozatot bírálóknak rótta fel, hogy nem figyelmeztették Schmittet.

A bizottság megállapította, hogy az értekezés 180 oldala részleges megegyezést mutat a bolgár Nikolaj Georgiev korábbi, hasonló témájú művében, ahogy azt is, hogy a dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljesen megegyezik Klaus Heinemann Sport, the third Millenium című írásának egy részével. A dolgozat mellékletében szereplő két diagram megegyezik a Nikolaj Georgiev művében fellelhető diagrammal, és azonosak a táblázatok is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.