BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BKV-nál 25-30 milliárdos problémát kellene sürgősen kezelni

Folyik a leltárkészítés a fővárosban, azonban konkrét számokat mondani egyelőre még könnyelműség lenne – nyilatkozata György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese a Duna Televíziónak. A kormányra bizonyos területeken számítanak, de tudják, hogy alapvetően mégis csak saját erejére építhet a főváros. A BKV-nál huszonöt-harminc milliárd forintos folyó fizetési problémát kellene sürgősen megoldani.

Folyik a leltárkészítés a fővárosban, de könnyelmű dolog lenne számokat mondani a hiányról. Az ember ugyanis könnyen esik abba a hibába, hogy egyik nap nyolcszáz-, a másik nap kétezer milliárdról beszél. Ezek ugyanis mind-mind más megközelítésből származó számok – szögezte le György István, főpolgármester-helyettes.

A BKV esetében három számot látnak: a bankok felé hetvenöt milliárdos hitelállománya van a cégnek, a folyó fizetési probléma huszonöt-harminc milliárdos, és létezik hatszáz-nyolcszázmilliárd forint, amely az amortizáció-pótlás hiányából, elmaradásából származik. Utóbbi is igen súlyos, de nem napi szinten jelent likviditási gondot – tette hozzá.
„Az, hogy a BKV-buszok átlagéletkora tizenhét év, a karbantartási és felújítási igények komoly mértékben sújtják a céget, de nem jelenti azt, hogy azonnal, holnap az összes buszt, villamost, HÉV-et, villamost le kell cserélni” - mondta György István a Duna Televíziónak.

A legfőbb gond a 25-30 milliárdos folyó fizetési probléma, ezt kell leggyorsabban megoldani – lehetőleg a kormányzat segítségével, de természetesen a saját erőből való megoldás lehetőségét is vizsgálják – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

Tudjuk, hogy a kormánynak is szűk a mozgástere, ennyiben tehát a fővárosé is az – érvelt a politikus. Hozzátette: alapvetően igaz, hogy csak magára számíthat a főváros, bár vannak területek, ahol a kormány nélkül nem tud lépni. Várható, hogy egy komoly átvilágítást követően hatékonyságnövelő és költségcsökkentő intézkedések bevezetésére lesz szükség – mondta György István.

Két lábon álló városüzemeltetés
 
A városüzemeltetés két fő lábon áll majd – a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt-k feladata lesz biztosítani a hatékony pénzfelhasználást, és szakmai alapokra helyezve garantálni a városüzemeltetési munka előkészítését és végrehajtását.

A főváros legtöbb cégénél megszüntetik az igazgatóságot, de az újonnan alakuló, fentebb említett két Zrt. élén lesz szakemberekből álló igazgatóság, és egyelőre a BKV-nál is megmarad. Utóbbit György István azzal indokolta: százharminc milliárdos költségvetésű gazdasági társaságról van szó, ahol szerteágazó tevékenység folyik – itt pedig a tulajdonosi irányítást csak úgy tudják biztosítani, hogy maga a BKV is rendelkezik igazgatósággal. Később megszűnhet az igazgatóság a BKV-nál, de ez nem most fog megtörténni – szögezte le a várospolitikus.

A leltárkészítés eltarthat decemberig – vetítette előre a teendőket György István, hozzátéve: teljes intézményátalakításban gondolkodnak, mivel úgy látják, hogy a jelenlegi intézményrendszer nem képes hatékonyan szolgálni egy 21. századi európai nagyváros városüzemeltetési feladatait.

A városüzemeltetési kérdéseket sokkal inkább szakmai alapokon oldanák meg, mint eddig, ez az előkészítő munkára és a végrehajtásra vonatkozik elsősorban. A város globálisan látó, tulajdonosi szemléletű irányításra van szükség – így lehet talán elérni belátható időn belül, hogy útfelújítások esetén úgy egyeztessenek a közművekkel, hogy a felújítás után két hónappal ne merüljön fel ismét a felbontás igénye, ami ma irritálja a lakosságot – mondta György István főpolgármester-helyettes.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.