BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gazdasági tárca nekiment a Magyar Nemzetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint miniszteri kinevezése óta téves információkra, találgatásokra és légből kapott hírekre hagyatkozva több sajtóorgánum megalapozatlan támadást indított Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter személye ellen.

Az alábbiakban szó szerint idézzük a minisztérium közleményét: "A ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek hónapok óta egy előre felépített koncepció szerint jelennek meg, s híreink szerint hasonló témájú cikkek megjelenésére a közeljövőben is számítani lehet. "

"Az Index és a Magyar Nemzet több téves állítást írt le. Az alábbi tények egyértelműen igazolják a leírtak valótlanságát.
 
A Magyar Nemzet állítja: A 2009-es költségvetés zárszámadása kapcsán az NGM több ponton is méltatta a Bajnai-kormány erőfeszítéseit.
Tény: A 2009-és költségvetésről szóló zárszámadási törvény – mint minden évben - csak a pénzforgalmi adatok alapján összeállított „főkönyvi” kivonat. Ebben a számok tehát azért stimmelnek, mert a törvény szerint ezt pénzforgalmi adatok alapján kell elkészíteni.
 
A Magyar Nemzet állítja: „Orbán Viktor azt jelentette be, hogy közel 100 milliárd forint hiányzik a tavalyi elszámolásból és emiatt 3,9 helyett 4,4 %-ra nőtt utólag a 2009. évi hiány. Ehhez képest a Matolcsy György által jegyzett dokumentum szerint az IMF-hitel felvételére szükségünk volt.”
Tény:
a)      Az Európai Unió az ún. eredményszemléletű költségvetéssel számol. E szerint minden olyan kiadás és bevétel is beleszámít az adott év költségvetésébe, amelynek elszámolása, tényleges utalványozása esetleg már az előző, vagy a rákövetkező évben történik. Vagyis ez esetben a tételek időbeli elszámolását tisztázták az Eurostat és a magyar fél szakemberei.
b)      Orbán Viktor: „Az a hitel, amelyet 2008-ban vett fel Magyarország, ezt a hitelt megtestesítő szerződés egy rossz gazdaságpolitika következménye. Az IMF-nek valójában köszönettel tartozunk azért, hogy amikor az előző kormány és a Nemzeti Bank rossz politikája csődbe, vagy csőd határára sodorta Magyarországot, akkor volt egy szervezet, amely kihúzott bennünket a bajból.” (Parlament, 2010. július 22.)
 
A Magyar Nemzet és az Index együtt állítja: Bathó Ferenc elbocsátását Varga Mihály, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára akadályozta meg.
Tény: A Miniszterelnök Úr szóvivője az Index hírére így reagált: Az Index.hu mai cikkének Varga Mihály államtitkárra és a Miniszterelnökségre vonatkozó állításai minden alapot nélkülöznek.

A Magyar Nemzet és az Index együtt állítja: A KIM hatáskörébe tartozó - új főosztályvezetőkre vonatkozó - kiválasztási eljárást az NGM önállóan kívánta lefolytatni. A két minisztérium között ellentét alakult ki.
Tény: A Nemzetgazdasági Minisztérium elsőként kezdte meg egy, az új kormányzati struktúra elvárásainak megfelelő szervezet felépítését. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10.§ (4) bekezdése alapján a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) bevonására a lehetőség adott, de nem kötelező. Tehát az NGM minden vonatkozó törvényt betartott.

A Magyar Nemzet állítja: A devizahiteleseknek ígért mentőcsomagot nem a tárca dolgozta ki, sőt látható szakmai munkát sem végez.
Tény: Először a Nemzeti Ügyek Kormány lépett, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott 29 pontos gazdasági akcióterv keretében az emberek lakhatásának védelmében megtiltotta az ingatlanokat terhelő – devizakölcsönök fedezeteként szolgáló – jelzálogbejegyzést.

Második lépésben ahogy, azt a Nemzeti Ügyek Kormánya még a nyáron is jelezte, a Nemzetgazdasági Minisztérium október 15-ig a kormány elé terjeszti a Nemzeti Eszközkelezőről szóló javaslatát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei Matolcsy György miniszter vezetésével készítik például a 2011. január 1-én életbelépő új, arányos és egykulcsos adórendszert, az új, 2011-es, 3 százalék alatti deficittel számoló költségvetést, a gazdaság talpra állításának zálogát jelentő Új Széchenyi Tervet. 
 
A Magyar Nemzet állítja: Németh Dávidra az ING elemzőjére szerint mára kivonult Matolcsy mögül a kormányfő is.
Tény: Miniszterelnök Úr a 2010. október 1-jei Blikkben röviden úgy nyilatkozott: „Matolcsy egy húron pendül velem.” Hosszabb nyilatkozatában pedig kifejti: „(…) a gazdasági miniszter, aki az adórendszerért felelős, egy húron pendül velem. Együtt alkottuk meg Magyarország talpra állításának programját, amellyel 10 év alatt egymillió új munkahelyet hozunk létre.”
 
A Magyar Nemzet állítja: A nemzetgazdasági miniszternek június 30-ig a kormány elé kellett volna terjesztenie a költségvetési irányelvelveket.
Tény: A költségvetési menetrend a nyáron elfogadott, államháztartási törvényre vonatkozó törvénymódosítás alapján, csak négy év múlva lép életbe. Az országgyűlés július 15-i hatállyal fogadta el az államháztartásról szóló törvény jelenleg hatályos módosítását, csak ekkor került a június végi dátum a normaszövegbe, ez értelemszerűen a 2011-es évre vonatkozik. Idén az NGM-nek október 15-ig kell a költségvetést a kormány elé terjesztenie a költségvetést."

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.