BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormányzati munkában is van számszerűsítés

A GDP arányában csaknem 50 százalékos volt a kormányzati kiadás tavaly Magyarországon – derül ki az OECD első Government at a Glance kutatásából. A felmérés már korábban napvilágot látott ugyan, de a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) tegnapi konferenciáján újból előtérbe került, mégpedig a kormányzati szektor gazdasági teljesítményéhez történő mérés kapcsán.

A kormányzati kiadások legnagyobb hányadát a szociális programok emésztik fel – mondta Lonti Zsuzsa OECD-projektvezető. A szervezet felmérése szerint a magánszektor által előállított közjavakra és szolgáltatásokra fordított kiadások tekintetében hazánk valahol a tagországok középmezőnyében található.

Az OECD arra próbált választ kapni, hogy mennyi pénzt gyűjt a kormányzat az adott országban, milyen típusú és mennyiségű forrásokat használ fel. Azt is vizsgálták, melyek azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket a kormány állít elő, és mindennek mi az állampolgárokra gyakorolt hatása.

A felsőoktatásban is fontos szerepe van a minőségmérésnek – mondta Sándorné Kriszt Éva, a BGF rektora. Egy-egy felsőoktatási intézmény minőségmérése során fontos szerepet kap a munkaerőpiac aktuális igénye, a képzési kínálat és a hallgatók elégedettségi szintje is. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.