BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar GDP harmadából lehet helyreállítani Japánt

A japán kormány pénteken óriás méretű pótköltségvetést hagyott jóvá a természeti katasztrófát követő helyreállítás költségeinek a finanszírozására.

A tervek szerint 4 ezer milliárd jen, átszámítva 33 milliárd eurót szánnak egyebek mellett a térség tönkrement infrastruktúrájának a helyreállítására, iskolák, átmeneti otthonok létesítésére, a földrengés és a szökőár során keletkezett törmelék elszállítására. Ez átszámítva mintegy 9 000 milliárd forint, mely az éves magyar GDP egyharmadával egyenlő.

A japán parlamentben április 28-án kezdődik a vita a pótköltségvetésről, ami a várakozások szerint már május elején érvénybe léphet.

A március 11-én bekövetkezett katasztrófa óta ez az első pótköltségvetés, amit azonban még továbbiak fognak követni.

A hírt bejelentő pénzügyminiszter kiemelte, hogy az összeg előteremtéséhez nem kellett újabb államkötvényeket kibocsátani.

A kormány számításai szerint a földrengés és a szökőár által okozott kár 210 milliárd euróra tehető, és ebben nincs benne a fukusimai atomerőműben történt baleset következményének a költségei.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.