BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A thaiföldi nagykövet lehet az MSZP államfőjelöltje

Ötszáz küldött részvételével értékelő kongresszust tart a hét végén az MSZP. A szocialisták többek között döntenek majd a köztársaságielnök-jelölésről is. A Népszabadság úgy tudja: a kritériumoknak Balogh András, jelenlegi thaiföldi nagykövet felel meg leginkább.

Várhatóan a nyilvánosság teljes kizárásával tartja értékelő kongresszusát vasárnap az MSZP – tudta meg a Népszabadság. A Villányi úti Konferencia Központba mintegy ötszáz küldöttet várnak, ahol a szokásos ügyrend elfogadása után első körben az államfőjelölt-állítás kérdése lesz napirenden.

A Népszabadság értesülései szerint a pártelnök Lendvai Ildikó többekkel is tárgyalt, az egyeztetéseket azonban – elkerülvén a korábbi, hasonló bonyodalmakat – a lehető legnagyobb titokban tartották. A lap úgy tudja, hogy már meg is találták azt a köztiszteletben álló, vállaltan baloldali érzelmű személyt, aki az MSZP köztársaságielnök-jelöltje lesz.

Felmerült többek között Glatz Ferenc neve is, de a Népszabadság információi szerint a többségi kritériumoknak leginkább Balogh András bangkoki nagykövet felel meg.

Balogh az MTA doktora, az MSZP Tudományos Tagozatának volt elnöke, a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának korábbi vezetője. Nemzetközileg is elismert történész, külpolitikai szakértő, Magyarország korábbi indiai, jelenleg thaiföldi nagykövete. A döntés persze majd csak vasárnap lesz: az elnökség és a választmány közösen tesz javaslatot a jelölt személyére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.