Ez az első ítélet a Vlagyimir Putyin államfői beiktatását megelőző napon lezajlott, a politikus ismételt hatalomra kerülése elleni megmozduláson történt erőszakcselekményekkel kapcsolatban.
A több tízezer ember részvételével megtartott ellenzéki felvonulás a Bolotnaja térnél a rendfenntartók és a tüntetők összecsapásával ért véget. Több száz embert vittek el a rendőrök, akiket elengedtek ugyan, de az erőszakos cselekményekben részt vevők ellen később eljárást indítottak.
Jelenleg tizennyolcan várnak az úgynevezett Bolotnaja-ügyben az ellenük folyó nyomozás lezárására. Tizenhárman előzetes letartóztatásban vannak.
Eddig egyedül a most elítélt Makszim Luzjanyin vállalkozó ismerte el bűnösségét. Ügyvédje bejelentette, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.
Ugyancsak pénteken hallgatta meg az ügyészség Szergej Udalcov ismert ellenzéki vezetőt, a Bolotnaja téri megmozdulás és több más oroszországi ellenzéki tiltakozó akció egyik főszervezőjét. A radikális politikus vezette Baloldali Front pártot állítólagos szélsőségessége miatt feljelentették.
A politikus a Twitter közösségi oldalon arról számolt be, hogy pártja pénzügyi forrásaira és betiltott szervezetekkel való esetleges kapcsolataira kérdeztek rá a nyomozók. Attól tart, hogy a hatóságok a Baloldali Front betiltására keresnek indokot.
Szergej Udalcovot október 26-án vádolták meg tömeges zavargások előkészítése címén. A hivatkozási alap a Gazprom média tulajdonában lévő NTV televízió október elején sugárzott filmje, A tiltakozás anatómiája 2., illetve az abban elhangzottak voltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.