BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dugódíjat vezetne be az LMP

Csökkentenék a belváros forgalmát, újragondolnák a parkolási rendszert, és ésszerűen osztanák el a közigazgatási feladatokat az önkormányzatok között – az LMP Budapest-programja többek között ezt ígéri a választóknak.

Az LMP szerint programjuk megvalósulásával a városlakók érdekeltté válnának abban, hogy az egyéni közúti közlekedésről a közösségi közlekedésre térjenek át.

Az ökopárt csökkentené az átmenő és a belvárosi forgalmat, dugódíjat vezetne be, ugyanakkor a BKV átalakításával, az átszállási kapcsolatok összehangolásával és fejlesztésével, a kerékpáros közlekedés lehetőségeinek kibővítésével, valamint a közterületek minőségének javításával alternatívát kínálna a ma még autóval közlekedőknek.
 
A Budapest-program a parkolási rendszer újragondolását is szorgalmazza, hiszen jelenleg a magánkézben lévő parkolási társaságokhoz befolyó díjak nem a közösségi közlekedés fejlesztését szolgálják.

A közigazgatási feladatok ésszerű elosztását, az önkormányzatok és az agglomeráció viszonyának javítását is javasolja a Lehet Más a Politika: a 23 kerületi önkormányzat gyakorlatilag 23 önálló városként működik, így pedig nem lehet hatékony városfejlesztési koncepciót kidolgozni. A párt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mintájára szerveződő testületben látná az egységes építészeti fejlesztés garanciáját.

Az LMP megakadályozná az egyes kerületrészek gettósodását, a szociális bérlakások felhasználásban pedig erőteljesebben érvényesítené a rászorultság elvét. A fővárosból agglomerációba költözötteket vagy az erre készülőket a budapesti zöld területek növelésével csábítaná vissza a párt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.