BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elestek a szocialista bástyák vidéken

A megyei jogú városok közül minden valószínűség szerint csak Szegeden marad MSZP-s polgármester, Miskolcot is elveszítették a szocialisták. A Fidesz viszont Esztergomot kényszerült feladni.

Az önkormányzati választások első fordulójában eldőlt, hogy a megyei közgyűlések közül mindegyiket a Fidesz vezetheti majd, még a 2006-ban billegő Heves megyei közgyűlésben is kényelmes többséget szerzett a kormánypárt. A Fidesz 8 mandátumot szerzett, az MSZP 4-et, míg a Jobbik 3 mandátummal vesz részt a megyei közgyűlésben. A megyei listákon egyébként a Fidesz-KDNP mindenhol 50 százalék fölötti eredménnyel szerepelt, az ellenzéki pártok együttesen sem kaptak annyi szavazatot, mint a kormánypártok.

Az OVB adatai szerint, (70 százalékos feldolgozottságnál) országosan az összes leadott szavazat(polgármesteri, listás, képviselőtestületi) 32 százalékát a Fidesz, 27 százalékát a KDNP szerezte meg. A szavazatok 15,55 százalékát a Független indulók happolták el, az MSZP 12,54, a Jobbik 6,04, az LMP 1,51 százalékot szerzett.

Az ellenzéki pártok viszonylag rossz eredményei többek között az alacsony részvételi aránnyal is indokolhatóak: a részvételi arány országosan 46,14 % volt, ettől elmaradt a budapesti részvételi arány, amely alig haladta meg a 42 százalékot.

A megyei jogú városok vezetése Szeged kivételével a Fidesz kezébe került. Szegeden a szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál Dr. Botka László, szocialista polgármester vezetett, méghozzá a szavazatok 52,58 százalékával, míg fideszes kihívója, 45,76 százalékot szerzett.

Elesett viszont Miskolc. A szavazatok 85 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz Dr. Kriza Ákos vezetett, a korábbi polgármester, az MSZP-s Káli Sándor előtt.  Szintén elbukott Nyíregyháza és Pécsen sem sikerült a szocialistáknak visszaszerezniük elvesztett pozícióikat.

A városok esetében már vegyesebb a kép:

A jelentősebb városok közül a Fidesz szinte minden megyében győzelmet aratott, Ajka, Dorog Szentes, Újszász Tiszaújváros, Kacincbarcika azonban minden valószínűség szerint szocialista vezetés alatt maradnak az eredmények alapján.

A szocialista párt önállóan 45, szövetségben 2 helyen, azaz összesen 47 polgármesterrel rendelkezik majd, beleszámítva a három megnyert budapesti kerületet is.

A Jobbik önállóan indított jelöltjei mindössze két településen arattak győzelmet, Tiszavasváriban Dr. Fülöp Erik, míg a vas megyei Hegyháthodászban Dervalics Roland szerzett polgármesteri címet.

Az LMP-nek mindössze Ivádi Gábor, Ivád polgármestere hozott egy polgármesteri széket.

Esztergomban ellenben a fideszes botrányhős Meggyes Tamás szenvedett megalázó vereséget, kihívója, a független Tétényi Éva vitte el a polgármesteri címet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.